Mario és Sonic már megint együtt bandáznak, most a 2020-as olimpiát trollkodják szét egy kicsit.
A SEGA egyik nagy húzása volt, hogy Sonicot összebútorozta a Nintendo karaktereivel, így képes egy kis pénzt lefejni még a süniből, mert Mario ugye olyan, mint a kisgyerek és a kutyus, amikkel mindent el lehet adni. Ennek legegyértelműbb példája a Mario & Sonic sportjátékok, amik képesek jó pénzt termelni komolyabb érdemi munka nélkül. Erre tökéletes példa a 2020-as Tokyoban megrendezésre kerülő Olimpia feldolgozása a Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020.
Kapunk egy elképesztő történetet is, ami néhány óra alatt keresztülvisz minket a különböző, közel három tucat minijátékon, mert nincs itt szó semmi másról, csak egy minijáték gyűjteményről. Egy retró konzol beszippantja hőseinket, azok közül is a főszereplőket és a másodvonalbeli banda a jelenben marad, azon fáradozva, hogy kimenekítsék őket. Erre a meglepően furcsa és abszurd felvetésre azért volt szükség, hogy belecsempészhessenek egy nagy adag, napjainkban igen népszerű retró vonalat a játékba. Így, amíg a jelenben maradt karakterek a 2020-as tokyoi olimpián küzdenek, addig a retró konzolban az 1964-es tokyo vár néhány érdekes feladattal, a ’80-as évek Amiga, C64, NES gépeire jellemző megvalósításban prezentált kihívással.
Sajnos nem egyszerűen darálja a játék a különböző feladatokat, hanem egy kis nyíltvilágos bóklászással is untatja a nagyérdeműt. Borzasztóan szánalmasan bagatell, megőrülünk mire történik valami, de ha végre történik, akkor abban sincs sok köszönet. Különböző karakterekkel bandázhatunk, dumcsizhatunk, majd az utunkba kerülő sportolókkal meg is mérkőzhetünk. Az már biztos, hogy nem emiatt a lehetőség miatt fogjuk megszeretni a játékot, azonban nem nagyon találni ellenpéldát sem. Bizakodhatnánk a játékmenetben, azonban szinte minden sportág gyökérnek nézi a felhasználót és kimerül pár mozgásérzékelős hadonászásban, célzásban, agyatlan gombnyomkodásban, vagy reflexalapú ritmusjátékokban.
A 2020-as olimpián események során 24 sportágban állhatunk rajtvonalhoz. Az alap futás, úszás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, hármasugrás, íjászat, gimnasztika, asztalitenisz, vívás, boksz és foci mellett szörfözés, kenuzás, tollaslabdázás, karatézás, lovaglás, gördeszkázás és falmászásban is versenybe szállhatunk. Ezeknél talán érdekesebb lehet a múltba révedő korszak, főleg egy idősebb apuka számára, aki a kicsivel Nintendozik, ugyanis 10 retrósított sporteseményt is kapunk. Futás, távolugrás, maraton, műugrás, lövészet, kajak, dzsúdó, röplabda és gimnasztika játszható pixelesített verzióban, kedves prüntyögő hanghatások társaságában.
Sokat dob egyébként a sztori módon, hogy az 1964-es történetben sportoktól különálló minijátékokat is abszolválnunk kell, melyek beillenek szívmelengető múltidézésnek, letűnt műfajok előtti tisztelgésnek vagy csak szórakoztató szerencsétlenkedéseknek. Repülős shoot ’em up mókák, autópályás szaladgálások, vagy csak egyszerű múzeumos gyűjtögetős lopakodások.
Az audiovizuális megvalósítás a szokásos Nintendos és SEGA-s látványt és hangokat hoz, szerethetően egyszerű, színes és bájos megoldásokkal dolgoztak. Az irányítás terén egyébként hiába kapunk alternatívákat, ezekkel nem tudjuk a kihívás mértékét fokozni, esetleg a pontosságot paraméterezni, a JoyConok csak felületes kontrollt tesznek lehetővé. Apróka pozitívum, hogy legalább a többjátékos opciókat nem vették félvállról, így a helyi 4 fős őrületek mellett, online akár 8-an is elszórakozhatunk.
VERDIKT
A SEGA nagyon elébe szaladt az olimpiának, nem tudom miért gondolta, hogy ezzel akarnak majd játszani az emberek az ünnepi szezonban, de egy biztos, messzire érdemes elkerülni, sajnos szinte értékelhetetlenül gyenge, koncepció mentes, összecsapott és bugyuta. Sonic-ot pedig egy ócska, kivénhedt videojáték celebbé degradálta a SEGA, aki bárhova képes odatolni tüskés kis tomporát, csak foglalkozzanak vele. Még nem árasztották el a Switchet minőségi játékokkal, de ehhez tényleg csak a legutolsó esetben nyúljunk.
Szólj hozzá!