JÁTÉKTESZT: Hunt: Showdown

A Crytek tovább próbálkozik a multiplayer lövöldék témakörében és a Hunt: Showdown egy kifejezetten ígéretes próbálkozás.

A Crytek tovább próbálkozik a multiplayer lövöldék témakörében és a Hunt: Showdown egy kifejezetten ígéretes próbálkozás.

A már több, mint 20 éves múlttal rendelkező Frankfurti székhelyű Cryteket a Yerli tesók alapították 1999-ben, és egy csapásra berobbantak a köztudatba a hatalmas látóteret használó tech demojukkal. A Ubisoft le is csapott rájuk, mondván készítsenek az X-Isle demonstrációból számukra egy ütős videojátékot, ami a manapság is vadul dollármilliókat fialó Far Cry széria első része lett 2004-ben. A franciákkal összerúgták a port, csúnyán elváltak, és csak a CryEngine jogai maradtak náluk, a Far Cry a Ubisofté lett, így született meg 2007-ben a Crysis.

Ezt követően még feljebb kapaszkodtak a csúcson Yerliék, sorban nyíltak a világ minden táján a fejlesztőstúdióik, még idehaza is létrejött egy csapat Crytek Budapest néven, akik 2008-ra összeraktak egy önálló kiegészítőt a Crysishoz, Warhead címen. A Crysis trilógia után viszont már nem tudták tovább döngetni a minőség kapuját, sem a Warface, sem a Ryse: Son of Rome nem aratott osztatlan sikert, és a VR alkotások sem rengették meg a világot, így erőteljesen elszegényedtek a srácok. Sokan utolsó reménysugárként hivatkoznak a Hunt: Showdownra, amit egyébként legutolsó motorjuk, a Cryengine 5-ös verziója hajt.

Ez egy kompetitív FPS, erőteljes PVP és PVE megoldásokkal, ami különösebb történettel nincs megáldva. Az 1800-as évek végén Louisiana gusztustalan mocsaras vidékén fejvadászkodunk, emellett pedig leszámolunk a vidéket uralmuk alatt tartó ocsmány dögökkel is. Sőt, elsődleges feladatunk lesz minden egyes meccs során, a főellenfél vagy főellenfelek felkutatása és likvidálása, majd a jutalommal a megadott menekülési pontokon el kell hagynunk a helyszínt. Ezt a feladatot színesítik a különböző szörnyek és a szintén jutalomra hajtó más játékosok által irányított fejvadászok darabokra szaggatása.

A kicsinek nem nevezhető területen misztikus látásunk (Dark Vision) aktiválásával kapunk egy kis támpontot, hogy merre találhatjuk az ocsmány pókot, vagy más egyéb gusztustalan lény felkutatásához szükséges nyomokat. Ahogy gyűjtjük be az információt, úgy szűkül a keresési terület, míg végül nekikezdhetünk a végső menetnek, ami alapos tervezést, felkészülést igényel, és akkor fel kell készülnünk még a váratlan meglepetésekre is. A megfontoltabb játékosok nyugodt, csendes előrejutással bújnak meg a háttérben észrevétlenül, nem csapnak zajt, nehogy felhívják magukra a figyelmet (a mutánsok és zombik figyelmét is magunkra irányíthatjuk), így különböző stílusban érhetjük el a célunkat. Lopakodás, taktikázás, agresszív harc, rajtunk áll, hogy mit favorizálunk. Az egyensúly egészen jó, minden megoldással lehet érvényesülni, csak érdemes az első pár körben megismerkedni a különböző ocsmányságokkal, elvégre lesz pár meglepetés.

Szóval a túlélő-horror PVE, PVP FPS egészen jól működik, és egészen rá lehet kattanni. Nem újdonság azért ez a formula, az The Divisionban már láthattunk hasonlót, így ha itt is valamelyik játékos ellen fordulunk, akkor a többiek megkapják a helyzetünket, mi pedig prédaként túlélésre rendezkedünk be. Minél nagyobb kockázatot vállalunk, annál nagyobb lehet a pofára esés és nyilván a jutalom is. 12 vadász eshet egymásnak a szörnyvadászós Bounty Hunt módban és az a legszebb az egészben, hogy nem tudjuk, hogy hányan lehetnek még a területen, nem jelezi a gép ezt az adatot, így tartva fent a folyamatos feszültséget. A lopakodós nyomozgatás mellett, csapdákat is elhelyezhetünk, melyeket a későbbiek során akár hasznunkra is fordíthatunk, de az egyéb robbanó vagy tűzzel kapcsolatos eszközök is jó szolgálatot tesznek.

A másik játékmód a Hunt’s QuickPlay egy gyorsabb iramú, más megközelítést használó játékmód, melyben 12 player feszül egymásnak az értékes jutalomért és 4 riftet, amolyan kutakat kell megtalálnunk, hogy utána megkezdődjön a túlélésünk, mivel mindenki ránk fog vadászni, míg a kutak forrását szépen zsebre vágjuk. Ha egy vadászat alkalmával az áldozat szerepét osztják ránk bénaságunk miatt, akkor bizony az adott karakternek és felszereléseinek, fegyverzetének bizony búcsút mondhatunk. Ez egyfelől nagyon tud fájni, másfelől pedig könnyedén újabb vadászt állíthatunk csatasorba, mivel fejlődési szintünk azért megmarad.

A hangeffektekre komolyabb szerepet osztottak ugyanis az összetört üvegszilánkok, a különböző háziállatok vagy a felaggatott konzervdobozok, mind a helyzetünkről tanúskodnak, ez pedig még összetettebbé varázsolja a végeredményt. A grafika sajnos így a generáció végén egy alap Xbox One-on közel sem káprázatos, de egy modern PC-n azért már kimutatja a foga fehérjét. Technikailag förtelmes töltési időkkel büszkélkedhet. A fegyverarzenálban is elférne még pár izgibb darab pluszba, egy ütős kampányról már nem is beszélve.

VÉGSZÓ

Ha sikerül a Cryteknek alaposan megtömni tartalommal, akkor egy hosszú életű remekmű lehet belőle, azonban félő, hogy elsikkad majd, és a AAA-s alkotások árnyékában feledésbe vész. A Cryteknek is nagyon kellene a siker, meg a Hunt: Showdown is megérdemelné, hogy sztár lehessen belőle.  [penci_review id=”47359″]

Total
0
Shares

Leave a Reply

Previous Article

Holnap bővebb infókat kapunk a PS5-ről

Next Article
Avatar

Leállították az Avatar-folytatások új-zélandi forgatását, de a munka még így sem áll meg

Related Posts