JÁTÉKTESZT: GRID

A Codemasters az eredeti koncepcióval próbálta újra köztudatba rántani a szériát, felemás sikerrel.

A Codemasters az eredeti koncepcióval próbálta újra köztudatba rántani a szériát, felemás sikerrel.

A Codemasters lopott kicsit a Microsoft Forzajától és betolt egy kifejezetten hatásos kezdést, amivel azonnal le is veszi kicsit a lábáról a játékosokat. Három versenyszituációba mélyvíz szerűen bedobnak, így rögtön megismerkedhetünk néhány különböző osztályú versennyel, maximumra tekert élményfaktor társaságában. Az irányítás könnyed, a versenyek hangulatosak, rögtön ráérzünk a tempóra, az agyunkat meg eldobjuk, mikor a második futam úgy indul, hogy egy hatalmas balesetet követően egy roncs milliméterekre száguld el mellettünk, mi pedig megkapjuk az irányítást és csípjük meg az élmezőnyt.

Itt a szórakozás élvez elsőbbséget, nem a szimulátorozók fognak mély beállításokkal bütykölve órákat molyolni egy-egy verseny előtt. Ha akarunk nyomhatunk időmérőt is a versenyeket megelőzően, hogy a rajtrácson előrébb kvalifikáljuk magunkat, de ha szeretjük a kihívásokat, agresszívan toljuk és kicsit könnyebb nehézségi szintet választottunk, akkor a mezőny végéről is megpróbálhatunk előre törni. A Britek a kampányban száznál is több eseményen teszik próbára az érdeklődők képességeit, melyek sajnos elég kevés helyszínen és pályán oszlanak el. 8 országban 4 városi útszakaszon és 8 versenypályán fogunk döngetni, természetesen rengeteg különböző nyomvonalon. Ezek a számok pont annyira számítanak kevésnek, mint amennyire elsőre annak tűnnek. Akadnak a korábbi Grid játékokból visszatérő pályák mellett (San Francisco, Okutama) teljesen újak is (Havana, Shanghai).

Az újragondolt Grid lényegi részét a karrier mód képezi, ami borzasztóan buta módon leegyszerűsítve, külön osztályokba sorolt versenyeket rejt. Minden megnyert verseny után nyílik egy, vagy több újabb derbi az adott témában (Touring, Stock, Tuner, GT, Invitational). A driftelgetéssel, ideális ív követéssel, valamint a jó eredmények által kapott pontjainkból szinteket lépünk, valamint pénzjutalomban részesülünk, amit újabb járgányokra verhetünk el. Borzasztó unalmasan hangzik, és sajnos az is, amin a néha bedobott időeredményre koncentráló vagy szakaszversenyes repesztések sem képesek javítani.

Sőt még az újdonságként beépített Nemesis rendszer is elsikkad a maró jelentéktelenség posványában. A versenytársaink, akikkel összeakadunk, és többször kerülünk fizikai kontaktusba, azok szemében bizony vörös posztóként fog lebegni a karosszériánk, ugyanis nemezisünk rendszerint igyekszik majd megtorolni a sérelmeit. A játékmenet szempontjából nincs különösebb jelentősége, olykor talán hangulatfokozóként képes érvényesülni. A gépi intelligencia egyébként egészen ügyesen terelgeti a versenyzőket, sőt még komolyabb hibázásokat és borulásokat is képes produkálni. Viszont még így is egy teljesen lecsupaszított, kegyetlenül monoton kampányt kaptunk, amit szinte csak oda dobtak a játékosok elé koncnak. Itt nincs csapatmenedzsment (pedig van csapattársunk), nincs versenytaktika, sőt ezúttal még a szponzorokkal sem variálhatunk. Alaposan félrevezettek a karriermód elején.

Az még hagyján, hogy a Grid alapját biztosító kampány módot elbarmolták, de bármennyire is hihetetlen szinte semmilyen más játékmódot nem kapunk. Az egy dolog, hogy nincsenek a közösségi élményekre fókuszáló napi, heti, havi kihívások, még a többjátékos részleg krédója is az egyszerűség. Hiába lehet még mindig nagyokat darálni multiban, ha egyszerűen a Private és Quick Matches lehetőségeken felül nem kapunk semmi mást. És ezt komolyan mondom! Még helyi osztott képernyős mókát sem kapunk, lehet még ezért is plusz pénzt akarnak majd kérni? Mondjuk, annak azért lehet örülni, hogy a netkód stabil, nincsenek szakadások, így ha talál néhány játékost a rendszer, nyugodtan összeakaszthatjuk a bajuszt a világon bárkivel. 

Kár, hogy a karrier módon és a gyors meccses vagy barátokkal megtöltött privát futamokon túl már nincs is élet a játékban. Ennyi az új Grid. Puritán játékmódok, lehetőségek tárháza, ez manapság bizony már nagyon kevés, ezt nem lehetne eladni teljes árú játékként. Sőt, ha fizetünk az Ultimate Editionért, akkor nem csak a későbbi lehúzós tartalmak ütik majd a markunkat, de még VIP státuszba is kerülünk, ami a játékban plusz fejlődési jutalommal is jár, tehát van egy finom kis pay-to-win jellege a dolognak.

Nem szerencsés, de jó érzés ütközni. Totál ízlésesen repülnek ki az abroncsok a gumifalból, az ütközések fenemód realisztikusak és hatásosak. Bár a törésmodellezés nem hozza azt a döbbenetes hatást, mint mikor 2008-ban először beleszálltunk a szalagkorlátba a Race Diver Grid kapcsán, de most is kifejezetten rendben van. Olykor részletesen prezentált fizikai sérüléseket szenvedhetnek el a járgányok, melyek kihatással vannak a vezethetőségre is. Ha pedig már fizikai vizekre evezünk, akkor megjegyzem, hogy az arcade viselkedés mellett a verdák a lóerőknek, súlynak, meghajtásnak megfelelően viselkednek, más kormánymunkát igényel a terelgetésük és teszik ezt kifejezetten minőségi szinten. Hab a tortán, hogy minden verda kapott belső műszerfal nézetet is.

Technikailag a szokásos Codemastersi megbízható minőségi munkához lehet szerencsénk. A töltési idők átlagosak, ki lehet bírni őket, a sebességre, a képfrissítésre nem lehet panasz, ehhez mérten pedig egy kellemes, színes, izgalmas és részletekben is bővelkedő grafikát csomagoltak. Rengeteg szurkoló csápol a kerítések, kordonok vagy szalagkorlátok mögött, életszerű animációkkal és mérsékelt klónsereg érzéssel. A pályák különböző szakaszai más hangulatot árasztanak, az egyik sarkában buliznak a motorsport rajongói üvöltő zene mellett, egy másik részen pedig már óriás hullámok nyaldossák az útszélét. A különböző napszakok és az időjárás szintén sokat tud még dobni a vizuális élményen, de bármilyen körülmények között jól néz ki a game, igaz sosem kimagaslóan jól. Főleg, ha a visszapillantó tükörbe nézünk, mivel jókora spórolás tükröződik belőle vissza.

A Grid kapcsán a legdühítőbb probléma a tartalom kapcsán jelentkezik, na meg ott, hogy veszettül kapzsik a brit mesterek. Már most számos egyéb tartalmat ütemeztek be hozzá a jövőben, azaz egy megvágott verziót kaptunk, a később érkező új autóosztályokat, újabb városi pályákat és helyszíneket, na meg a karrier módot bővítő versenyeket pedig alaposan, sőt mondhatjuk úgy is, hogy duplán megfizettetik majd a rajongókkal. Hát nem akarok gonosz lenni, de egy ilyen fantáziátlanul összecsapott karrier mód után az lenne a minimum, hogy ingyen kapunk újabb tartalmakat.

VÉGSZÓ

A Grid az utóbbi idők egyik legjobb és legszórakoztatóbb arcade száguldozását hozta el nekünk a Forza Horizon 4 után. Olyan remek versenyhangulatot képes kiváltani az emberből, ami adrenalinban és eredményességben egyaránt gazdag, csak meg kell hozzá találnunk a megfelelő kihívás szintjét. A vezethetőségre azonnal rá lehet kapni, szinte maguktól repesztenek a verdák, ismét kemény darálós grides futamokban lehet részünk a korábban már megismert kedvenc helyszíneinken is, sőt ezek jobban néznek ki, mint korábban bármikor. Persze azért nem egy Forza lett a végeredmény, de ízléses és szerethető látványra. A fölött a tény fölött pedig nem hunyhatunk szemet, hogy szinte félkészen adták ki és később vehetjük majd meg a játék másik felét, extra tartalmaknak álcázva.


			
Total
1
Shares
Previous Article
Joker

A Joker lett minden idők legsikeresebb korhatáros filmje, amit még Ryan Reynolds is megirigyelt

Next Article
Jack Sparrow

A Disney már megint A Karib-tenger kalózai rebootján dolgozik

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!