A megújuló DCU-nak kétségkívül jól állna egy kasszarobbantás, James Gunn szerint viszont sokkal inkább a kritikai fogadtatás adhat jó alapot az újrakezdéshez. Az előzetes becslések szerint a film valahol 125 és 145 millió dollár között startolhat, ám sokan csak a közel egymilliárdos végső bevételeket tartanák pozitív végkimenetelnek. A stúdió valamivel lejjebb tette egyébként a mércét, s csak 100 milliót becsült, ami sok rajongó szerint máris borús előjel. James Gunn viszont közel sem így látja.
Hatalmas bevételek vagy kritikai siker?
Mondjuk arról fogalmunk sincs, miért ne járhatna kéz a kézben egyik a másikkal, de az tény, hogy manapság, kiemeltképp a blockbustereket inkább a bevételek alapján hajlamosak megítélni. Erre még rátesz, ha az adott film épp a szuperhős zsánert koptatja, Superman vállán pedig most nem kevesebb nyugszik, minthogy megalapozzon Safran és Gunn univerzumának – mindeközben egymagában lekörözze a Snider-félét annak rajongói szerint. Utóbbi majdnem biztosan nem fog sikerülni, de Gunn szerencsére nemigen törődik az ilyesmivel, s leginkább azt szeretné, ha az emberek befogadnák az új világot, s becsábítaná őket a mozikba a továbbiakra is.
„Ez nem a legkockázatosabb vállalkozás a világon” – mondta a GQ-nak. „Múlik rajta valami? Persze, de közel sem olyan mértékben, mint ahogyan azt az emberek beállítják. Hallják ezeket a számokat, hogy a film csak akkor lesz sikeres, ha 700 milliót hoz vagy ilyesmi, miközben ez teljes képtelenség. Az emberek csinálnak mindebből ekkora ügyet, miközben szó sincs ilyenekről.”
Fontos alapok
Természetesn a legjobb a kettős siker lenne, de mivel manapság a szuperhősfilmek közel sem tarolnak sorra úgy a kasszáknál, DC-filmként pedig kritikailag még nagyobb hátrányból indul, egy közepes zárással a kritikailag jobb alap lenne kifizetődő, különösen a továbbiakra tekintettel. A film nagyjából 220 millióba került, marketinggel ez 300 fölé megy már, így azért elég szépen kell teljesíteni még ehhez is. Bár nagy valószínűséggel ez a film inkább hosszútávon válhat jövedelmezővé az univerzumnak.
A Superman főszerepeiben David Corenswet (Superman/Clark Kent), Rachel Brosnahan (Lois Lane) és Nicholas Hoult (Lex Luthor) lesz látható. A filmet James Gunn írta és rendezte, a premier napját 2025. július 11-ére tűzték ki világszerte. Az előzetes kritikák alapján pedig a legnagyobb szupererő a produkció szívében rejlik.
