SHORTS
James Gunn megerősítette a Peacemaker második évadának hivatalos premierdátumát. A 2022-ben bemutatott első évadot követő elsöprő pozitív fogadtatás ellenére három év kihagyás után tér vissza John Cena a kisképernyőkre, a hosszúra nyúlt pihenő okai között szerepel, hogy James Gunn és Peter Safran közben egy új DC-univerzumot indítanak éppen útjára. A Peacemaker új részeiről már tudtuk korábbról, hogy idén nyár végén érkezhetnek, most Gunn az X-en pontos dátummal is szolgált: a Békeharcos augusztus 21-én tér vissza.
Gunn a bejelentés mellé elárulta, hogy nemrég végzett az első rész utómunkálataival, illetve egy rövid teaserben újra felvillan azon képek többsége, amiket az HBO Max egy korábbi, 2025 sorozatait előrevetítő előzetesében is láthattunk.
Megerősítést nyert korábban az is, hogy a sorozat minden tagja visszatér az első évadban megismert színészekkel. A főszereplőt játsszó Cena oldalán feltűnik a folytatásban Frank Grillo mint Rick Flag Sr., Freddie Stroma Adrian Chase-ként és Danielle Brooks Leota Adebayo szerepében. A direktor azt is elmondta, hogy a Különc Kommandó és a Superman eseményei után játszódik a sorozat, és az utóbbi eseményei még Békeharcosra is hatással lesznek.

Szólj hozzá!