Image default
BRÉKING Filmek

James Cameron visszatér a Terminator franchise-hoz!

2019-ben James Cameron rendező visszatérne az egykori szériához, a Terminator-hoz, és már új résszel is készülne.

James Cameron nem pusztán megegyezett a jogokról, és visszatért hajdani franchise élére, hanem rögtön filmet is szeretne. Cameron már ki is szemelte magának a film rendezőjét, azt a Tim Miller-t ültetné a rendezői székbe, aki tavaly a Deadpool-filmet is készítette.

A Paramount Pictures 2015-ben megpróbálkozott a Terminator újraélesztésével, s bemutatták az új trilógia első felvonását, a Terminator: Genisys című filmet, noha nem aratott nagy sikert. Sokáig lehetett hallani arról is, hogy készül valamiféle folytatása, de ezt senki sem erősítette meg, most már legalább azt is tudjuk, hogy miért volt annyira halk a stúdió, hiszen ők már tudták, hogy a franchise jogai vissza fognak térni James Cameron rendezőhöz 2019-ben. A verseny elindult az idővel, nem sokat teketóriázhat Cameron, mihamarabb rendezőt kell találni a filmhez. A Deadline riportja szerint meg is találta emberét, a Deadpool rendezőjére, és a VFX-ben jártas szakértőre, Tim Miller-re bízza a Terminator újabb részét.

David Ellison a Skydance Media elnöke, illetve az említett Paramount stúdió több élvonalbeli sci-fi jogát is megszerezte az évek során, de elnézve, hogy mekkorát buktak a Genisys című filmen, szó sem volt további részről, letettek a Terminator franchise-ról.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a leendő film egy reboot lesz, vagy valamiképp visszakanyarodnak az 1984-es sztorihoz és annak egy folytatása. Netalántán Arnold Schwarzenegger is visszatér a filmben? Be kell látnunk, hiába próbálkoztak az eredeti széria fiatalított karaktereinek visszahozásával a Terminator: Genisys-ben, nem működött.

Egyben biztosak lehetünk, James Cameron a munkát mindössze felügyelni fogja, és produceri feladatokat fog ellátni, hiszen az Avatar-film folytatása mellett aligha jutna többre ideje.

Még több a témában...

Tim Miller vezette Terminator 6. csak októbertől forog

Kévés Bence Mihály

Brad Pitt David Fincher rendezőt szeretné a World War Z 2 élére

Új eredettörténetet kap Jason a Péntek 13 remakeben

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább