Főoldal Játékok Itt van minden ami a legutóbbi Nintendo Direct Mini: Partner Showcase-en bemutatásra került
Játékok

Itt van minden ami a legutóbbi Nintendo Direct Mini: Partner Showcase-en bemutatásra került

Van, és lesz is miből csemegézni.

1.1k
Nintendo Direct Mini Partner Showcase

A Nintendo jelenleg a rövidke Nintendo Direct Mini epizódokon keresztül avat be minket a jövőbeli terveibe. És ezek a tervek igen fényesen ragyognak, temérdek tartalommal látják el a jövőben is a vásárlóikat. Ezúttal a Nintendo belső stúdióinak munkái nem kerülnek említésre, az adásban csak a külsős cuccokkal foglalkoztak. Egyesével végigmegyünk a cikkben a nagyobb bejelentéseken és legalul, ahogy már megszokhattátok, végig tudjátok majd nézni a teljes, megközelítőleg negyed órás adást is, vágatlanul.

Két új Monster Hunter játék is érkezik Switchre, melyeknek talán legnagyobb attrakciója, hogy egymás között valamilyen úton-módon kompatibilisek lesznek, hogy mégis hogyan, azt nem kötötték az orrunkra, mindenesetre érdekesen hangzik. Alább láthatjátok a 2021. március 26-án érkező Monster Hunter Rise, majd a 2021. nyarán érkező Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin kedvcsinálóját.

Monster Hunter Rise - Announcement Trailer
Monster Hunter Stories 2 - Announcement Trailer

Szintén 2021 nyarán érkezik a Disgaea széria legújabb iterációja, a Disgaea 6: Defiance of Destiny. A cím Nintendo Switch exkluzívként érkezik és emellett bejelentették, hogy a Nintendo Switch Online előfizetéssel rendelkezők 2020. szeptember 23-29. között kipróbálhatják a Disgaea 5 Complete kiadását.

Disgaea 6: Defiance of Destiny - Announcement Trailer - Nintendo Switch

A Sniper Elite 4 is befut végre a Nintendo hibrid konzoljára, 2020 vége felé, hogy egy újabb második világháborús akcióban vehessünk részt.

Sniper Elite 4 - Announcement Trailer - Nintendo Switch

Az Ori and the Will of the Wisps tegnap óta már elérhetővé is vált digitálisan, valamint az iam8bit fizikai gyűjtői kiadásról is gondoskodik. A játék gyönyörűen és villámgyorsan fut 60 fps-sel, így igazán szemet gyönyörködtető élményben lehet részünk.

Ori and the Will of the Wisps - Launch Trailer - Nintendo Switch

A The Long Dark, mely szintén mától elérhető, egy izgalmas, felfedező/túlélő stílusú anyag. Egy fagyos posztapokaliptikus világban játszódik, melyet valamilyen geomágneses katasztrófa sújtott, lessetek bele.

The Long Dark - Launch Trailer - Nintendo Switch

Végezetül ahogy írtam, a teljes adást is megnézhetitek, vágatlanul. Temérdek más érdekességet is felfedezhettek benne, jó szórakozást.

Nintendo Direct Mini: Partner Showcase | September 2020
Szerző
Fonyódi Dávid

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Közelgő események