Itt van a The Medium megjelenési dátuma

Szinte napra pontosan 2 hónapot kell várnunk.

A The Medium című anyag kibontakozása a 2020-as Gamescom-on kezdődött meg igazán. Azóta a lengyel Bloober Team már egy komolyabb sztori trailert is felfedett számunkra és láthattuk már a játékot mozgás közben is. Eddig azonban a játék megjelenésének pontos dátumát nem árulták el, de sejteni lehetett egy decemberi debütálást.

Egészen mostanáig, ugyanis egy csinos kis betekintés formájában a játék elég markáns művészeti világába, végre a várva-várt bejelentés is megtörtént. Bizony nem is kell sokat várnunk, ugyanis a PC-re és Xbox Series S/X-re érkező borzongást december 10-től vehetjük kezelésbe. Fontos emellett megjegyeznünk, hogy a The Medium szerepel a Game Pass kínálatában. Tehát az előfizetők ingyenesen hozhatják magukra a frászt, ha szeretnék.

Total
0
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Vaksötét

Vakok voltunk, mert leforgatták a Vaksötét 2. részét, s mi észre sem vettük

Next Article

Cáfolják azon beszámolókat melyek szerint hűtési gondokkal küszködik az Xbox Series X

Related Posts