Főoldal Játékok Itt az NBA 2k20 demója!
Játékok

Itt az NBA 2k20 demója!

A mai nap igazán érdekes lesz majd Számotokra, hiszen rögtön kettő ingyenes játékot is a figyelmetekbe fogunk ajánlani. 

587

A mai nap igazán érdekes lesz majd Számotokra, hiszen rögtön kettő ingyenes játékot is a figyelmetekbe fogunk ajánlani.

Az első ingyenes játék, amelyet letölthetnek mind a PS4 mind az Xbox One tulajok, az a 2K által istápolt NBA 2K20 karrier módjának kezdete lesz. Az NBA 2k20 költségmentes demója már elérhető mind két konzol tulajdonosainak. A rajongók már két héttel a megjelenés előtt elkezdhetik karrierjük építését a MyCAREER módban, kipróbálhatják az új MyPLAYER újdonságait, és a pályán is megcsillogtathatják tehetségüket.


Nem csupán ennyi, ugyanis mától elérhető a MyNBA2K20 alkalmazás is, melynek szkennelő funkciójával autentikus megjelenést adhatsz játékosodnak az NBA 2K20-ben (a MyPLAYER konfiguráció továbbvihető a teljes játékba). Ahogy már eddig is megszokhattuk, egy jól felépített sztori szálat játszhatunk majd az alkotás keretein belül, amelyik igyekszik egy kicsit közelebb vinni a rajongókat akár az NBA belsőbb köreibe is. Az idei műnek nem kisebb cég felügyelte eme módját, mint a LeBron James és Maverick Carter által alapított SpringHill Entertainment.

Minden eddiginél részletesebb és jobb történetet ígérnek számunkra a srácok, amiben megcsillogtathatjuk kosaras tehetségünket. Az NBA 2K20 szeptember 6-án fog megjelenni PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. A második játékajánlásunk a délután folyamán fog érkezni és egy semmivel sem kisebb franchise része lesz mint a mostani NBA. Addig is, pattogtatásra fel!

 

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.

Xbox Games
Xbox

[Hivatalos] Xbox játékok érkeznek PlayStationre és Nintendo Switch-re

Négy megnem nevezett Xbox-játék érkezik a rivális konzolokra.