Kevesebb mint egy hét és itt az Assassin’s Creed Shadows első sztori kiegészítője. A Claws of Awaji névre keresztelt tartalmi frissítés számos újdonságot hoz a márciusban megjelent szamurájos játékhoz, melynek fináléja nyitva hagyta a történetet. Naoe és Yasuke kalandjai most folytatódnak, egy új és sokkal veszélyesebb területre tévednek, ahol új ellenségek leselkednek rájuk és egyúttal kiderül, hogy mi történt Naoe édesanyjával is, és mi lehet a harmadik dobozzal is.
Folytatódik a történet a Claws of Awaji kiegészítőben
A Ubisoft végre felfedte, hogy pontosan mik is várhatók a Claws of Awaji kiegészítőben. A játék először egy új tartalmi frissítést kap szeptember 11-én, mely növeli a karakterszintet 100-ra és új fejlesztéseket is kínál a rejtekhelyen. Szintén érkezik az idő előretekerése, amelyet a meditációs pontokon végezhetünk el, továbbá az évszakokat is váltogathatjuk innentől kedvünkre. Ezenfelül egy Ezio ihlette külcsínt is kapnak a rajongók.
A patch mellett pedig jön a kiegészítő is azoknak, akik előrendelték az alapjátékot márciusban, vagy külön megveszik majd jövő héten. Míg az alapjátékon a Ubisoft Québec dolgozott, addig a kiegészítőt az Assassin’ Creed Mirage-t jegyző Ubisoft Bordeaux csapata felelt. Az amerikai IGN leült beszélgetni a stúdió tartalmi rendezőjével, Simon Arsenaulttal, aki érdekes infókat osztott meg. Igyekeztek úgy felvenni a fonalat, hogy jobban elmerüljünk Naoe háttértörténetében.
„Az [Ubisoft Quebec] már előre elkészítette Naoe anyjának háttértörténetét, például azt, hogy ő és [Naoe apja, Fujibayashi] Nagato hogyan találkoztak. Így viszonylag könnyű volt megragadni ezeket az ötleteket, és azt mondani: »Oké, hogyan tudnánk ezt megvalósítani? Nos, ő volt az első japán születésű asszaszin. Remek. Hogyan tükröződik ez a kapcsolatukban?«”
A kiegészítő tehát elsősorban Naoe-ra fókuszál, útjuk Awaji szigetére vezet, miközben kiderül, hogy hol tartják fogja anyját, Tsuyut és mi lehet a harmadik dobozzal.
„A fő játékban nem volt ennyire személyes kapcsolat„ – mondja Arsenault, miközben a Claws of Awaji-ban elszórt jeleneteket elemzi, amelyekben Naoe többet tud meg a családjáról. „Az elején sok minden van Nagatóval, egy kicsit Tomikóval, Junjiróval pedig biztosan. De a végén nem feltétlenül lehetett kapcsolatunk. Az anya még mindig nincs ott.”
„Így [azt mondtuk], hogy »hozzunk be valami személyeset a karakterbe« – és az is segített, hogy [a cselekmény] utána játszódik” – folytatta Aresnault, utalva arra, hogy a Claws of Awaji időrendben a fősztori után játszódik.
Hogyan veszi fel a fonalat a kiegészítő az Assassin’s Creed Shadows története után?
A Ubisoft egy külön útmutatót is adott a kiegészítőhöz, melyben leírják, hogy mely küldetésekkel kell végeznünk mielőtt beleugrunk a Claws of Awajiba. Tulajdonképpen minden fő célponttal végeznünk kell. Tehát a játékosnak szükséges levadásznia a Shinbakufu tagjait és a templomosokat. Szükséges, hogy végezzünk Naoe és Yasuke személyes történetével, továbbá Junjiro és Tomiko küldetéseivel is. A fő sztori epilógusa az Out of the Shadows misszió volt, a kiegészítő ezután játszódik.
Naoe és Yasuke története hamarosan folytatódik. Arsenault megerősíti, hogy a kiegészítő egy korrekt lezárást ad majd Naoe személyes történetének, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel teljesen lezárulna a Shadows is. A Ubisoft egyelőre nem tervez további sztori kiegészítőket, meglátják, hogy ez miként teljesít. A Claws of Awaji szeptember 16-án érkezik minden platformra. Akik előrendelték annak idején a Shadowst, azok ingyen megkapják, a többiek a megjelenés napján vásárolhatják meg külön 25 euróért.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
