Főoldal Játékok Holnap láthatjuk az idei első State of Play-t!
Játékok

Holnap láthatjuk az idei első State of Play-t!

A holnapi nap folyamán az évben először mutatja meg magát a Sony játékkínálata.

349

A Sony szokás szerint egy kicsit derült égből villámcsapásként közölte a hivatalos blogján, hogy a holnapi nap folyamán megrendezésre kerül az idei első State of Play is tőlük. Pontosan magyar idő szerint 25-én este 11 órakor fog elstartolni. Tíz játéknak lesz egyfajta állapotfrissítése és egyesek még deep dive-ot is kapnak. Ez utóbbira szerintünk a legesélyesebb jelentkezők a Returnal és/vagy a Ratchet and Clank : Rift Apart. Ebben a tízben található lesz új játékbejelentés is, reméljük ez nem az indie kategóriát fogja lefedni.

A műsor nagyjából 30 perc időtartamot fog felölelni és külön kifejtették, hogy nem szabad számítanunk semmiféle hardveres vagy üzleti bejelentésre. Ez csak és kizárólag a következő hónapok játékairól szól majd. Mit várunk tőle? Szinte biztosra vehető, hogy a Returnal és a Ratchet&Clank: Rift Apart hosszabban jelen lesznek, hiszen ezek a japánok két elkövetkező first party megjelenései.

Kicsit még a „biztosabb” kategóriába tudjuk sorolni az Elden Ring-et is, ugyanis Jeff Grubb egy hónapja azt mondta, hogy nem is kell már majd olyan sokat várnunk a hírekre a játékkal kapcsolatosan. Ráadásul a blogposzt is megemlítette a third party címeket. Valószínűleg lesz még egy jó pár indie alkotás és ha szerencsénk van, akkor láthatunk még valamit a Horizon Forbidden West-ből is. Hogy a God of War tiszteletét teszi-e az jó kérdés, Jim Ryan a tegnapi interjújában nagyon hallgatott róla és nem említette az idén megjelenő alkotások között…

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.