Hogyan kaszálj nagyot – Kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A klasszikus alapokra építő remake nagyot akar mondani gazdagságról és erkölcsről, de végül sem vicces, sem igazán éles nem tud lenni. Van egyfajta megtévesztés a Hogyan kaszálj nagyot (How to Make a Killing) körül – és ez nem a történetben elkövetett gyilkosságokra vonatkozik. Sokkal inkább arra, ahogyan a filmet bemutatják. A rendező-forgatókönyvíró John Patton Ford munkáját ugyanis „ihletettként” hirdetik az 1949-es klasszikus Kind Hearts and Coronets (Nemes szívek, nemesi koronák) alapján. A valóságban azonban ez inkább egy hagyományos remake, amely több karaktert és történeti elemet is átemel az eredetiből – csak éppen annak különleges hangulatát nem sikerül visszahoznia.

Az eredeti film egyik legnagyobb erőssége a hideg, ironikus humor és az erkölcsi közöny volt. A főszereplő ott szinte élvezettel szemlélte a világot, miközben sorra számolta fel a rokonait. Ehhez képest az új változat jóval óvatosabb. Glen Powell karaktere, Becket Redfellow nem igazán válik sem szerethető antihőssé, sem valóban taszító figurává. A film egyszerűen nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon hozzá. A történet szerint Becket azért kezd gyilkolni, hogy megszerezze a családi örökséget. Ez azonban nem valamiféle igazságosztó küldetés: gazdag embereket öl meg azért, hogy ő maga is gazdag lehessen. A film próbál egy kis morális súlyt adni a történetnek, de nem jut el odáig, hogy egyértelmű állásfoglalást tegyen. Nem derül ki, hogy Becket eleve romlott volt-e, vagy a pénz utáni vágy tette azzá – így a karakter végül elég üres marad.

Kövess minket Facebookon is!

A háttértörténet szerint Becket anyja egy gazdag család örököse volt, akit kitagadtak egy nem kívánt terhesség miatt. A nő fiatalon meghalt, fiára hagyva egyetlen üzenetet: éljen „helyesen”. Becket ennek ellenére inkább beilleszkedni próbál az elit világába, és közben beleszeret egy társasági figurába, Julia Steinwaybe (Margaret Qualley). A nő azonban csak akkor hajlandó komolyan venni, ha megszerzi az örökséget – akár úgy is, hogy mindenkit eltávolít az útból.

A film egy börtöncellában indul, ahol kiderül, hogy Becket négy órára van a kivégzésétől. Innen bontakozik ki visszatekintések formájában a történet. Már ez az alapfelállás is problémás: miközben a helyzet súlyos, a film mégis próbál könnyed, vicces hangot megütni. Ez a kettősség végig jelen van, és folyamatosan kizökkenti a nézőt.

A legnagyobb gond a hangvétel következetlensége. A film egyik pillanatban komolyan veszi magát, a következőben poénkodni próbál, de a kettő nem áll össze egységes egésszé. A narráció unalmas, az időbeli ugrálás a börtön és a múlt eseményei között pedig inkább zavaró, mint izgalmas.

Glen Powell ezúttal meglepően visszafogott. Az a karizmatikus, könnyed figura, akit más filmekben láthattunk, itt szinte eltűnik. Becket karaktere fáradt és bizonytalan, és Powell nem tud igazán életet lehelni bele. Margaret Qualley ezzel szemben érdekesebb jelenlét. Julia figurája manipulatív, hideg és kissé őrült, ami ad egyfajta energiát a filmnek. Ugyanakkor az ő karaktere sem illeszkedik teljesen a környezetéhez: mintha egy másik film hangulatából került volna ide.

A két színész közötti kémia sem működik igazán. A párbeszédeik gyakran mesterkéltnek hatnak, és hiányzik az a dinamika, ami hitelessé tenné a kapcsolatukat. A mellékszereplők között akadnak pozitív kivételek. Zach Woods és Topher Grace jelenetei kifejezetten üdítőek, és az ő karaktereik legalább következetesnek érződnek. Ők mintha pontosan tudnák, milyen filmben szerepelnek, és ennek megfelelően alakítanak.

Ezzel szemben más karakterek, például Jessica Henwick által játszott Ruth, inkább csak funkcionális szerepet töltenek be. Az ő feladata, hogy emlékeztesse Becketet arra, hogy a boldogság nem feltétlenül a pénzen múlik – a kapcsolatuk azonban erőltetettnek hat, és semmilyen valódi érzelmi töltetet nem kap.

A film egyik fő problémája, hogy túl sok mindent akar egyszerre. Egyszerre próbál sötét, realista dráma lenni, könnyed vígjáték és társadalomkritika. Ezek az elemek azonban nem állnak össze egységes egésszé, így a végeredmény inkább széteső és bizonytalan. Még a büntetés-végrehajtási rendszer ábrázolása is problematikus. Bár ez csak kisebb része a történetnek, a kivégzés körüli részletek logikátlanok és hiteltelenek, ami tovább gyengíti a film összképét.

Érdekes módon a film vége, különösen Ed Harris jelenete, már sokkal jobban működik. Ez a rész jól megírt és erősen eljátszott, és felvillantja, milyen lehetett volna az egész film, ha következetesebb irányt választ.

VERDIKT

A Hogyan kaszálj nagyot végül nem tudja beváltani az ígéreteit. Túl sok irányba próbál elindulni, és egyikben sem jut el igazán messzire. Sem elég sötét, sem elég vicces, sem elég éles ahhoz, hogy maradandó élményt nyújtson. Egy olyan filmnél, amely azzal a kijelentéssel indít, hogy „a pénz boldogságot vesz”, különösen furcsa, hogy végül mennyire óvatos és visszafogott marad. A történet végére mintha teljesen kihúzná a saját méregfogát – és így egy alapvetően ígéretes ötletből egy meglehetősen jellegtelen végeredmény születik.