Close






Közelgő események

Filmek

Heteken belül érkezik Az Igazság Ligája első valódi előzetese

Gal Gadot színésznő elárulta, hogy már nem kell sokat várnunk, ugyanis hamarosan itt a Liga valódi előzetese.

Heteken belül érkezik Az Igazság Ligája első valódi előzetese
  • PublishedFebruary 9, 2017

Gal Gadot színésznő elárulta, hogy már nem kell sokat várnunk, ugyanis hamarosan itt a Liga valódi előzetese.

Az Igazság Ligája először a 2016-es Comic-Con-on mutatkozott be, de az ott látott képsorokat nem nevezhetjük előzetesnek, azok csak amolyan sneak peek-ek voltak – ezt a fogalmat jegyezzétek meg, egyre többet használják -, tehát technikailag nem tekinthetünk rá úgy, mint egy trailerre. A legtöbb rajongó remélte, hogy év végén megérkezik a beígért első trailer, de erre nem került sor.

A Wonder Woman-t játszó Gal Gadot szerint az előzetes hamarosan befut. Múlt hétvégén a színésznő egy neki címzett Facebook bejegyzésben válaszolt a feltett kérdésre, miszerint a Warner Bros. készül-e Az Igazság Ligája előzetessel a Super Bowl ideje alatt.

Mit jelenthet az a „hamarosan”? A Warner Bros. stúdió következő nagy filmje a Kong: Koponya-sziget lesz március 10-én. Fogadnánk rá, hogy a stúdió erre játszik, s Az Igazság Ligája előzetesét a film premierje előtt, vagy a bemutató alatt adják ki.

Az Igazság Ligája bemutatója 2017. November 17-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Written By
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.