Főoldal Filmek Három óránál is hosszabb volt a The Batman az első tesztvetítéseken
Filmek

Három óránál is hosszabb volt a The Batman az első tesztvetítéseken

Talán majd egyszer bővített kiadásban is láthatjuk Batmannek ezt a történetét.

399
The Batman
Forrás: Warner Bros.

Mint nemrég megtudtuk, hogy Matt Reeves rendezőtől a várva várt The Batman című film lesz minden idők leghosszabb filmje a DC Comics Sötét lovagjáról, azonban a háromórás játékidőnél még egy hosszabb verzió is készült a filmből, amit a korai tesztvetítéseken mutattak a jelenlévőknek.

A négyórás változatról szóló hírek után óhatatlanul a Zack Snyder: Az Igazság Ligája című tavalyi rendezői vágása jut eszünkbe, ami nem kevesebb mint négy óra és két perc hosszú volt. A The Hollywood Reporter adta hírül, hogy a The Batman korai tesztvetítésein a film négy órás volt. Múlt héten írtuk meg, hogy a március elején debütáló film közel három órás lesz, szóval rengeteg nyers anyag landolt a vágószoba padlóján. Durván egy órányi anyagról beszélünk, amit kivágtak a filmből. Panaszra így sincs okunk, még így is ez lesz a valaha készült leghosszabb film Batmanről, megelőzve Christopher Nolan trilógiáját, Tim Burton Batman és Batman visszatér című filmjeit, valamint Joel Schmuchertől a legrosszabbra tartott Mindörökké Batman részt.

Nem ritka, hogy tesztelés céljából gyakran több vágás is előáll egy filmből, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hosszabb vágást “rendezői vágásként” kell elkönyvelnünk. Egy összetett és bonyolult folyamat része a tesztvetítés, ami nem más célt szolgál, mint megtalálni az ideális játékidőt, ami tetszik a rajongóknak és a történet szempontjából is a lehető legoptimálisabb.

A rendezői vágásra az egyik legemlékezetesebb esett, amikor a rajongók évekig kampányoltak, hogy a DC és a Warner Bros. bemutassa Az Igazság Ligája addig eltitkolt, letagadott hosszabb, rendezői változatát. Lánya tragikus halála után Zack Snyder 2017 tavaszán távozott és adta át a stafétabotot Whedonnak, hogy befejezze a filmet. Whedont később azzal vádolták, hogy ellenséges munkakörnyezetet teremtett és veszélyeztette a színészek karrierjét, köztük a Wonder Woman-t alakító Gal Gadot is vallott, hogy megfenyegette a rendező a forgatáson, Ray Fisher pedig többször is élesen bírálta a Warner Bros. akkori vezetőit és a rendezőt.

The Batman
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...