A rajongók régóta várták már a bejelentést, és most hivatalos: John Krasinski ismét visszatér, hogy megírja és rendezze a Hang nélkül 3-at, amely 2027 nyarán debütál a mozikban. A sorozat első két részében Emily Blunt és a gyerekeiket alakító Millicent Simmonds és Noah Jupe voltak a főszereplők, maga Krasinski pedig az első filmben tűnt fel, majd a másodikban egy rövid cameót is vállalt. A trilógia utolsó darabjának szereposztása egyelőre még nem ismert.
Megcsúszott folytatás
A stúdió és Krasinski már egy ideje tervezgették a harmadik részt. Eredetileg 2025-ös premiert céloztak meg, ám ez végül csúszott – addig is Krasinski az Képzeletbeli barátok című filmjén dolgozott a Paramountnak. A franchise az elmúlt években igazi kasszasiker lett: a két Hang nélkül-film, illetve a nemrég bemutatott Hang nélkül: Első nap című spinoff világszerte már több mint 900 millió dollárt hozott.
A sztori lényege továbbra is egyszerű, de hatásos: földönkívüli szörnyek szállják meg a Földet, akik vakok, de a legapróbb zajra is rávetik magukat mindenre, ami él és mozog. Egy szabály van a túlélésre: csendben kell maradni – máskülönben halálos kimenetele lehet a találkozásnak.
Krasinski pénteken az Instagramon is megosztotta a projekt hírét és a premierdátumot.
Mit várhatunk a folytatástól?
A Hang nélkül 3 pontos cselekményét még titokban tartják, de az előző filmek ismeretében biztosak lehetünk benne, hogy újabb feszültséggel teli túlélőhorror vár ránk. A kérdés csak az, hogy sikerül-e még valami újat, váratlant mutatni ebben a néma, ám annál hangosabb univerzumban. John Krasinski visszatérése azonban bizakodásra ad okot: ha valaki, ő tudja, hogyan kell csavarni egyet a csendben lapuló rettegésen.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
