Close






Közelgő események

Filmek

Guillermo del Toro megerősítette: Felejtős a Hellboy 3

A rendező hivatalosan is bejelentette, hogy hiába vártuk, találgattunk a Hellboy 3-ról hónapok óta, nem fog elkészülni.

Guillermo del Toro megerősítette: Felejtős a Hellboy 3
  • PublishedFebruary 22, 2017

A rendező hivatalosan is bejelentette, hogy hiába vártuk, találgattunk a Hellboy 3-ról hónapok óta, nem fog elkészülni.

Múlt hónapban maga a rendező, Guillermo del Toro indított el egy lavinát, mikor elárulta, hogy beszélni fog a Hellboy megalkotójával, és a film főszereplőjével, Ron Perman-nal a Hellboy 3-ról. Erre tegnap a rendező egy igen szomorú hírt csiripelt ki Twitter falára, közölte, hogy a film már nem fog elkészülni.

Mindenkivel beszéltem. Ki kell jelentem, hogy most már 100%, hogy nem fog elkészülni a folytatás. És ez az utolsó, amit elmondhatok róla.

Nem maradt más, minthogy be kell érnünk a 2008-as Hellboy 2-vel, hiszen felesleges várnunk egy újabb részre. Nem tudni, hogy pontosan miért döntöttek a projekt törlése mellett, hiszen a Perlman korábban elmondta, szívesen visszatérne a harmadik részben.

dc-es-marvel-univerzum

Written By
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.