Ridley Scott nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette, hogy 24 évvel később leforgatja kasszasikerének folytatását. Miután az eredeti, 2000-es Gladiátor hatalmas bevételt hozott, és öt Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film és legjobb színész díját Russell Crowe számára, természetesen felmerült a folytatás gondolata, ám annak megvalósítása az elkövetkező két évtizedben fejlesztési akadályokkal volt tele. Számos ötlet született a Gladiátor II-ről, többek között egy híres forgatókönyv is, amelyet Nick Cave zenész írt (akit Crowe személyesen kért fel). Ebben a változatban a római túlvilág, feltámadás, sőt, még időutazás is szerepelt. Ehhez képest Scott inkább biztonsági játékot űz, a most elkészült Gladiátor II cselekménye faék egyszerű.
A történet időben az első film eseményei után két évtizeddel, az i.sz. 200 körüli években játszódik, és Lucius Verust (Paul Mescal), egy észak-afrikai, numídiai fiatal harcost követi nyomon, akinek életét a Római Birodalom teljesen felforgatja. A nemes Marcus Acacius (Pedro Pascal) tábornok parancsnoksága alatt egy hatalmas római hajóhad szállja meg Numídiát. Miután elveszíti szeretett feleségét, Arishatot (Yuval Gonen) és népének nagy részét a véres támadás során, Luciust rabszolgasorba taszítják és Rómába viszik. Ott találkozik Macrinusszal (Denzel Washington), egy korábbi rabszolgából lett nemessel és társasági szereplővel, aki felfigyel Luciusra.
A bosszútól vezérelve Lucius gyorsan hírnevet szerez magának a Colosseumban, és felkelti a megőrült ikeruralkodók, Geta császár (Joseph Quinn) és Caracalla császár (Fred Hechinger) figyelmét. Miközben Lucius a tábornok fejére feni fogát felesége miatt, nem veszi észre, hogy Macrinus valójában egy sötét tervének kulcsfigurája, amelynek célja, hogy megszerezze a trónt. De nem ő az egyetlen, aki a hatalomra áhítozik. A jó tábornok és felesége, Lucilla (Connie Nielsen) szintén tervet szőnek az elmebeteg ikeruralkodók eltávolítására, hogy visszaállítsák Róma stabilitását és megtisztítsák a korrupciótól. Ehhez a hűséges Gracchus szenátorral (Derek Jacobi) és egy seregnyi hűséges római katonával szövetkeznek.
Ahogy több szereplő egyszerre igyekszik megszerezni a trónt, egy sorsdöntő titok derül ki Lucius valódi származásáról. Egészen idáig a Gladiátor II nem különbözik jelentősen az első filmtől, néhány különbséget leszámítva, ami nem feltétlenül válik előnyére. A forgatókönyvet Ridley Scott állandó munkatársa, David Scarpa (Napóleon, A világ összes pénze) és Peter Craig (Top Gun: Maverick, Batman) írták, és a cselekmény akkor válik igazán érdekessé, amikor a nagy fordulat napvilágra kerül. A marketingkampányból is kiderül, hogy Lucius valójában az első filmből ismert Maximus Decimus Meridius fia, akit Russell Crowe alakított.
Paul Mescal, aki a Normal People és az Aftersun című filmekkel vált ismertté, bár viszonylag kezdőnek számít a kasszasikerek tekintetében, de mégis biztos lábakon vezeti a gladiátorokat. Lucius szerepében ügyesen egyensúlyoz a kegyetlen düh és az érzékeny sebezhetőség között. A látványos aréna-jeleneteivel egyszerre kegyetlen, ám bájos karaktert formál meg, ugyanakkor előadását némileg visszafogja az a tény, hogy valódi kiléte túl sokáig marad titokban. A legnagyobb hiba, hogy minden karakterre kellő idő jut a kibontakozó cselekményben, éppen csak Luciusnak maradt kevés ideje, hogy átgondolja, mit jelent az örökség, amivel szembe kell néznie. Szerencsére a mellékszereplők segítenek Mescalnak emelni a színvonalat, hogy úgy emlékezzünk a főhősre, ahogy Scott eltervezte, ám a showt valaki más lopja el. Denzel Washington fontos láncszem a történetben, aki egy ravasz mellékszereplőt alakít, aki csalással trónra jut. Washington machiavellista előadásával a film legszórakoztatóbb és legjobb pillanatait nyújtja, tökéletesen passzol Ridley Scott drámai stílusához.
A Gladiátor II egy magával ragadó római szappanoperának tűnik a legjobb értelemben. Ahogy a Napóleonban is, Scott itt is kiaknáz minden lehetőséget, hogy monumentális produkcióval szórakoztassa a nézőt: a grandiózus csata- és akciójelenetek blokkjaiban minden karakter maximálisan kihasználja a képernyőidőt. Pedro Pascal karaktere például váratlan ellenfélként tűnik fel Lucius számára: egy ravasz tábornok, aki belefáradt a vérontásba, és a további hódítást elutasítja. Joseph Quinn és Fred Hechinger ikeruralkodói különösen hatásosak, eltorzult függőségben szenvednek egymás társaságában. A visszatérő Connie Nielsen pedig egyszerűen nyugalmat áraszt Rómán eluralkodó káosz közepette.
Noha a történet néhány ponton talán gyengélkedik, Ridley Scott legújabb munkája minden szempontból túlmutat azon, amit az utóbbi években szállított. Kétségtelen, hogy a legjobb filmjével van dolgunk, de muszáj feltennünk a legfontosabb kérdést: tényleg szükség volt erre a filmre? A válasz az, nem. A Gladiátor II jó, de semmi szükség nem volt erre a folytatásra, mivel többnyire az első film legjobb pillanatait ismétli csak, mint egy jó történelemórán ülnénk, és újra és újra azt a történetet vennénk elő más szereplőkkel. Egyesek talán túlzott CGI-használatot rónak fel a filmnek, hiszen számos nagyszabású akciójelenet láthatunk, a vizuális effektek mégis látványosan fokozzák az élményt. Legyen szó óriási, vad babuinok elleni harcról, páncélozott orrszarvúval való küzdelemről, vagy egy vízzel teli arénáról cápákkal.
VERDIKT
A Gladiátor II Ridley Scott munkásságának egyik fénypontja, amely újra és újra arra emlékeztet, miért őt tartjuk az egyik legnagyobb rendezőnek. Néhány apróbb hiba ellenére is, Scott stílusával és elképesztő látványvilágával különösen izgalmassá, szórakoztatóvá teszi a filmet. Paul Mescal pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy képes a blockbuster színvonalú színjátszásra. De akkor sem mehetünk el szó nélkül amellett, ennyi évvel később mi szükség volt erre a folytatásra.
Szólj hozzá!