SHORTS
George Clooney az utóbbi időben hanyagolja a romantikus zsánerfilmeket, s erre igen jó oka van. Utolsó romantikus vígjátéka a 2022-es Beugró a paradicsomba volt, mely közel sem emlékeztetett régi klasszikusaira, s a pénztáraknál sem aratott különösebben sikert. Az más kérdés, hogy a műfaj önmagában is háttérbe szorul kissé mostanában, bár épp feléledőben van. Clooney jelenleg a Broadway színpadát hódítja meg inkább, a Good Night, and Good Luck (Jó estét, jó szerencsét!) darabja kapcsán el is árulta, hogy miért nem nyit már különösebben a romantikus filmek felé.
„Akárhogy is nézzük, 63 éves vagyok. Nem próbálok 25 éves főszereplőkkel versenyre kelni. Ez nem nekem való már. Nem csinálok romantikus filmeket.”
A Jó estét, jó szerencsét! 2005-ben saját maga rendezte és írta is, a színpadi feldolgozásban pedig újfent Fred Friendly producert alakítja. Az Oscar-díjra is jelölt filmben még nem érezte magát elég érettnek szerepére, mostanra azonban elmondása szerint sokkal jobban megérti figuráját. Az utóbbi évtizedben egyébként is ritkán láthattuk nagyvásznon, utolsó igazán nagy filmje a Holnapolisz volt. Tavaly összeállt Brad Pittel, hogy eltüntessenek egy hullát és jó sok kábítószert a Két magányos farkasban, mely az Apple TV-n érhető el.

Szólj hozzá!