A 2018-as Gengszterzsaru folytatása, a Gengszterzsaru: Pantera közel hét év fejlesztés után érkezett meg a mozikba. A rendező Christian Gudegast új szintre emelte a franchise-t, európai helyszíneket és ambiciózus cselekményt választva, de vajon sikerült-e a filmnek megfelelnie a rajongók várakozásainak?
A történet közvetlenül az első rész után veszi fel a fonalat, Nick O’Brien (Gerard Butler) békésebb életet él, ám továbbra is Donnie-t (O’Shea Jackson Jr.) üldözi, aki új bűnbandát alapított Belgiumban. Az üldözés azonban egy ponton kénytelen szövetséggé alakulni, ahogy mindkettejükre veszélyes ellenfelek vadásznak.
Az európai helyszínek és a nemzetközi színtér frissességet hoznak a történetbe. Az Antwerpeni gyémántrablás ihlette heist-jelenetek a film központi elemét képezik, és emlékezetes akciójelenetekkel szolgálnak, például egy autós üldözéssel a városi alagutakban vagy egy tetőn játszódó végső összecsapással.
O’Shea Jackson Jr. Donnie-ja komplexebb karakterré válik, noha a rejtélyessége, amely az első részben kiemelkedő volt, kissé halványul. Itt gondoljunk csak arra, hogy az első részben eredetileg azért választották be, mert pokolian jól vezet. Arra számítottunk, hogy a folytatásban a Halálos iramban mintájára – mert manapság ez amúgy is annyira menőségnek számít – slisszolnak a rendőrök elől pofás kaszkadőrmutatványokkal megspékelve. Nem ezt kapjuk, helyette valami váratlan dolgot. A film során Donnie egyenrangú csapattagként jelenik meg, ám a korábbi karizmatikus vezetői szerepe háttérbe szorul. Ezzel szemben Gerard Butler Nick O’Brien karaktere jelentős fejlődésen megy keresztül. A történet elején továbbra is Los Angeles-i rendőrként követi Donnie-t, amiért átejtette az első filmben, ám a cselekmény során fokozatosan beépül a bűnözői világba. Butler humoros és könnyed pillanatokkal gazdagítja a filmet, miközben fenntartja karakterének erkölcsi dilemmáit: az életem romokban, elvesztettem a családom, nincs pénzem, és még a munkában is alulmaradtam egy bűnözővel szemben, akkor mi értelme van ezt továbbcsinálnom? Mit vesztenék, ha átállnék a másik oldalra – ehhez hasonló gondolatok játszódnak le főszereplőnk fejében a cselekmény kibontakozása során.
A mellékszereplők közül Evin Ahmad (Jovanna) és Salvatore Esposito (Slavko) emelkednek ki. Jovanna játssza a “kemény lányt”, azonban stílusa mögött rejtett érzelmeket fedezhetünk fel, míg Slavko a humor és a lojalitás keverékével hozza közelebb magát a nézőkhöz.
A film egyik legnagyobb erőssége a karakterek közötti érzelmi kötelékek kibontása. Egy emlékezetes jelenetben O’Brien és Donnie őszintén beszélgetnek múltjukról, amely meglepő érzelmi súlyt ad a kapcsolatuknak. Ez az érzelmi fókusz frissítő színfolt a pörgős akciók között. A humor sem marad el: O’Brien “európai kultúrsokkja” vicces jeleneteket eredményez, amelyekben Butler és Jackson Jr. közös dinamikája jól érvényesül.
Mondhatnánk azt, hogy az akciójelenetek a Mission: Impossible és más nagy költségvetésű filmek stílusát idézik, de akkor hazudnánk. Ahogy cikkünk elején is írtuk, a film elmarad a várakozásoktól, de őszintén szólva, nem is ez volt a cél. Meg lehet bocsátani ezt, hiszen érezhetően kisebb költségvetésből dolgozott a stáb, de belül mindenki többre számított a világ legkeresettebb bűnbandájától. Állunk nem fog leesni a látottaktól, cserébe a heist-jelenetek precíz koreográfiája és a nagy léptékű akciók (például egy liftaknás ugrás) izgalmas pillanatokkal ajándékozzák meg a nézőt. Az akciók kivitelezése Gudegast rendezői képességeit dicséri.
Míg az akció és az érzelmi jelenetek kiemelkedőek, a történetet mintha egy vonalzó mentén húzták volna végig, annyira egyenes és kiszámítható. A nagy fordulatok elmaradnak, a karaktereket kevésbé dolgozták ki az első részhez képest, az összkép ezért felemás. Bár a mellékszereplőknek vannak emlékezetes pillanatai, ez nem segít azon, hogy egydimenziós szerepben maradnak, és sokuk nevére emlékezni se fogunk a film végére. Ez különösen igaz a Marko (Dino Kelly) és Chava (Nazmiye Oral) által megformált bandatagokra, akik nem emelkednek ki a háttérből.
VERDIKT
A hibák ellenére a Gengszterzsaruk: Pantera egyértelműen nagyobb és ambiciózusabb, mint elődje. Noha itt emelném ki, hogy a karakterfejlődés és a mellékszereplők kidolgozottsága terén vannak hiányosságok, a film lenyűgöző akcióival és érzelmi pillanataival képes szórakoztatni. Az O’Brien és Donnie közötti kapcsolat különleges dinamikája és a látványos helyszínek miatt a film megér egy megtekintést, bár egy következő résznek mélyebb karakterfejlődést kell nyújtania ahhoz, hogy a franchise igazán emlékezetessé váljon.
Szólj hozzá!