Főoldal Filmek Fény derült Optimus Fővezér eredetére az újraindított Transformers képregényből
Filmek

Fény derült Optimus Fővezér eredetére az újraindított Transformers képregényből

Kiderült, hogy lett Optimus Fővezér az Autobotok vezetője.

465
Optimus Fővezér

Az egyik legismertebb Transformer minden bizonnyal Optimus Fővezér (Orion), akiről már mindenki hallott egy keveset, azt viszont már kevesen tudják, hogy eredetileg nem ez volt a neve. A Fővezér címet csak azután kapta meg, hogy a korábbi Fővezért, Őrszemet megölték. A Fővezér halála után a Mátrix, Orion Paxot választotta Őrszem utódjának. Ez viszont ellentmond annak, amit Őrszem szeretett volna, hiszen ő Ultra Magnus-t szerette volna Fővezérnek, ami részben annak köszönhető, hogy Orion kudarcot vallott a szemében.

A franchise fennállása óta az Autobotok vezetője általában mindig a Fővezér címet és az Irányítás Mátrixát is kiérdemelte, ahogy erre kaptunk utalást a Transformers: A bukottak bosszúja című mozifilmben is. Az IDW képregénykiadó 2005-ben megjelent számában Őrszem és utódja, Zeta egy hamis Mátrixszal próbálták megszerezni a Fővezér címet.

2019-ben rebootot kapott a képregény. A 25. számban Őrszem meghal, s a Fővezér mellkasa kinyílik, s Orion megpillantja a Mátrixot, amit Magnus-nak szeretne ajándékozni, azonban a Mátrix mást szeretne: Oriont választja Őrszem utódjának. Orion elveszti eszméletét, miközben tudatalattija az Örök Szikrába kerül, a Transformerek túlvilágába. Orion itt megtudja, hogy a Mátrix őt választotta a következő Fővezérnek, ha elfogadja ezt. Bár elsőre nem akarja elfogadni, hogy ő vezesse az Autobotokat, később mégis ő lesz az új Fővezér.

Eközben pedig Megatron a többi Álcával együtt megbuktatják a szenátust, ami Orion, Őrszem és a többi szenátor bebörtönzéséhez vezetett. Tovább rontja a helyzetet, hogy Megatron hamarosan bejelenti a szenátus bukását, illetve az Autobotok végét. Később a bebörtönzött vezetőket kiszabadítják, azonban Őrszem úgy dönt, hogy az Autobotok támogatása helyett saját feje után megy, így lesz Optimus Fővezér az Autobotok új vezetője.

Transformers
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Transformers: A fenevadak kora
BREAKINGFilmek

A régóta várt Transformers és G.I. Joe crossover végre elkészül

A G.I. Joe szuperkatonái és Transformerek összefognak a filmvásznon.

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

A Transformers producere azt ígéri, jönni fog a G.I. Joe crossover

Úgy tűnik, továbbra is komolyan gondolják az Autobotok és az elit katonák...

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

Mire számíthatunk 2024-ben Transformers-téren?

Optimusz és Megatron lassan negyven éve vívják végtelen csatájukat a televíziók és...