2020 augusztusában megrázta a világot Chadwick Boseman halálhíre. A színészt egyaránt gyászolták a rajongók és színésztársak, majd néhány hónappal később Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke megerősítette, hogy nem fogják újraosztani a szerepet, T’Challa marad mindörökké a Marvel Moziverzum királya. A folytatás munkálatait azonban nem állították le, elkészült a folytatás, ami egyfajta tisztelgés a néha Párduc előtt.
Az első filmmel úttörő sikert aratott a Marvel Studios még 2018-ban, világszerte több mint 1 milliárd dolláros bevétellel zárt, és az első olyan képregényfilm volt, ami az Oscar-jelöltek között a legjobb filmért járó díjért. A film valójában kulturális jelentőséggel bírt, és olyan politikai témákat dolgozott fel, amire korábban nem volt példa a szuperhősök fénykorában. Részben ennek köszönhette hatalmas sikerét. A siker után a Fekete Párduc folytatása elkerülhetetlen volt, de Boseman tragikus elvesztésével olyan formát öltött, amilyenre még nem volt példa a túlzsúfolt műfajban, ami már közel egy évtizede uralja a kasszákat. Az első filmhez hasonlóan a második rész is komoly témákat dolgoz fel, a végeredmény pedig egyszerre erőteljes és megható.
A Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! a Bosszúállók: Végjáték eseményei után veszi fel a fonalat, amikor Vakanda gyászolja az eltávozott királyát. A párhuzam megfigyelhető a film és a való élet között, ahogy a színészek gyászolják a néha Bosemant, miközben a legjobbat hozzák ki a szerepükből. A főszerepben Letitia Wright és Angele Bassett, ők ketten kiemelkednek a csapatból. Az MCU legérzelmesebb jeleneteit köszönhetjük neki, hihetetlenül személyes pillanatokat élhetünk át a karaktereikkel. A forgatásról kiszivárgott beszámolók után sokaknak ellenszenves lett Wright, de egészen pazar az, amit látunk tőle a filmben. Őket emeltük ki, de mindenkiről csak jókat lehet mondani, az első film minden említésre méltó karaktere helyet kap a folytatásban, és nem azért, hogy feltöltsék az üres jeleneteket. Boseman távozásával mindenkinek nagyobb szerepet osztottak, több feladatot kaptak a filmben. A filmben bemutatkozik Tenoch Huerta mint Namor, a Torpedó. Ő Atlantisz király, vagy ahogy a filmben hívják, Talokan.
Coogler és a Marvel Studios egy csavarral mutatja be az MCU első mutánsát, aki az azték mitológiából született Talokan uralkodója lesz. A változtatásra azért volt szükség, hiszen a DC megelőzte a Marvelt, s az Aquamannel már bemutatták Atlantiszt. Bár Talokan talán nem ér fel a nagy Vakandához, de a film egyik erőssége a víz alatti város és Namor népének bemutatása, ami már a kezdetektől fogva fenyegetést jelent a vakandaiak számára. A Marvel Studios sajnos ismét nem jól kezelte a főgonosz kérdését. Ami Namor motivációjáról elmondható, hogy háborúba induljon Vakanda ellen, az túl egyszerű és nem olyan kidolgozott, mint a Koncolóé volt az első filmben. A hibák ellenére Huerta hozta a kötelezőt Namor szerepében. A motiváció mellett a karakter kidolgozásával is voltak hibát, kissé nevetséges volt a főgonoszt abban a zöld úszónadrágban látni.
Namor mellett egy másik fontos karaktert is bemutatnak a filmben, ő nem más, mint Dominique Thorne által alakított Riri Williams. A Marvel azt teszi, amihez a legjobban ért: egy újabb szerethető és rokonszenves hőssel erősíti az univerzumot Vasember után. Néha kissé ripacskodó volt Thorne alakítása, bemutatkozása pedig emlékeztet minket Peter Parkerre az Amerika kapitány: Polgárháborúból, de összességében ennél jobb bemutatkozást nem is kaphatott volna a Vasszív című önálló sorozata előtt.
A Marvel Studios filmjeivel gyakran kritikaként hozzák fel, hogy olyan mesterkéltnek tűnnek, azonban néhány rendezőnek sikerült rányomnia kézjegyét a produkciókra. Ilyen volt James Gunn, Taika Waititi, Sam Raimi vagy éppen a Fekete Párduc 2. rendezője, Ryan Coogler is. Úgy tűnik, hogy a korábbiakkal szemben a Marvel Studios nyitottabb az egyediségekre, nagyobb szabadságot ad a rendezőknek, hogy kiteljesedhessenek, és ez tökéletes megmutatkozik a legújabb mozifilmen is. Ami az első filmet megkülönböztette a többi MCU-s alkotástól, az a kulturális és személyes érintettsége volt. Coogler generációnk egyik legjobb rendezője, és munkásságát és hátterét ismerve mindenhol érezni lehetett a védjegyét, és ez a folytatásnál sincs másképp, s lényegében a film Coogler gyászát tükrözi.
A Marvel-filmek nagy erőssége a látvány, bár időnként becsúszik kisebb-nagyobb hiba. A Fekete Párduc végcső csatajelenete sok kritikát kapott a gyenge, félkész CGI-ért, szerencsére azonban a második részre összeszedték magukat. Az akciójeleneteket nem pusztán jól megkoreografálták, hanem a kontrasztot is megtalálták ezekkel az amúgy nagyon komor hangvételű filmnél.
Sok mondanivalót zsúfoltak a filmbe, ami megmagyarázza, miért volt szükség 2 óra 41 perces játékidőre, amivel az MCU egyik leghosszabb alkotása. A film behoz két főszereplőt, Riri Williamst és Namort, az egyes karakterek háttértörténetét pedig ki kellett dolgozni, hogy jobban megértsük ezeket az új karaktereket, ugyanakkor voltak felesleges történetszálak, amiket nyugodtan kivághattak volna a történetből, mert semmit nem tettek hozzá. Ilyen volt Martin Freeman szerepe a filmben. Everett Ross visszatért egy másik karakter oldalán, de őszintén szólva őket akár a vágószoba padlóján is hagyhatták volna, mert jelenlétükkel nem lett szórakoztatóbb a film.
VERDIKT
A Marvel Studios ott folytatja, ahol elkezdte a 4. fázist, próbál valami újat teremteni a képregények között. A Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! sem az a hagyományos film, amit a közönség már megszokott. Sőt, valójában ehhez fogható még nem készült ebben a műfajban: Chadwick Boseman tragédiáját dolgozták fel a narratívában, amire csak Coogler volt képes. A felületes sztori mellett a visszatérő karakterek mellett még újakat is kaptunk, akiket alighanem sokan szeretni fognak.
Szólj hozzá!