Főoldal Filmek Februárban folytatódik Az útvesztő 3 forgatása
Filmek

Februárban folytatódik Az útvesztő 3 forgatása

Március óta áll a film forgatása, mikor is Dylan O’Brien megsérült egy jelenet során.

852

Március óta áll a film forgatása, mikor is Dylan O’Brien megsérült egy jelenet során.

A 20th Century Fox márciusban adott ki egy közleményt, melyben bejelentették, hogy hivatalosan is leállnak a harmadik rész forgatásával. Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi is történt pontosan, és mennyire súlyosak Dylan O’Brien sérülései, amiket egy autó okozott. A pletykák szerint még tavaly decemberben felvétel után ütötte el egy autó a színészt, akit azonnal kórházba szállítottak. Sokáig nem is hallottunk utána semmit a projektről, majd áprilisban bejelentették, hogy a film premierét 2018. január 12.-re halasztották.

Tegnap jött a sokáig tartó hallgatás után az első bejelentés, hogy 2017. februárjában visszatérnek, és folytatják a munkákat. Fura egybeesés, hogy a filmet a tervezett időpontban, február 17-én kezdik el újra felvenni – ez volt az eredeti bemutató dátum. A Deadline állítása szerint május 9-én visszatértek a stábtagok, de a stúdió végül úgy döntött, hogy több időt hagy a film sztárjának a regenerálódásához.

Az új időpont nekimegy viszont a Sony Pictures nagy visszatérőinek, a Bad Boys for Live-nak, és a Paramount Pictures Gnomeo & Juliet: Sherlock Gnomes -ának. Tény, hogy még így is jobban járunk, mint ha tartották volna az eredeti tervet, és a filmet jövő februárban bemutatják. Garantáltan a film rovására ment volna, nem lett volna elég idő kidolgozni, és nem lett volna méltó lezárása a best-seller könyvsorozatnak.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

20th Century Fox
Filmek

Nincs többé a Fox, a Disney átnevezte a 20th Century Fox és a Fox Searchlight Pictures stúdiókat

A Disney nemcsak hogy felvásárolta a 20th Century Fox stúdiót, de még...

Alien
Sorozatok

Már a tervezőasztalnál kaszát kapott az élőszereplős Alien-sorozat

A Légió készítője, Noah Hawley egy Alien-sorozatot szeretett volna, azonban az FX...