2004-től kezdődően a Far Cry című videojátéksorozat valamennyi részével játszottam. Őszintén szólva nem az elképesztően nyitott és szabad játéktér, vagy az egyre durvább játékmenetek fogott meg, hanem a karakterek érdekesnek bizonyultak (értsd főként a főgonoszokra). A korábbi antagonisták mindegyik karakteres volt, Vaas (Far Cry 3) és Joseph Seed (Far Cry 5) tettei és döntései annyira érdekessé tudták tenni a sztorit, hogy sokszor képtelenség volt félbeszakítani a játékot, letenni a kontrollert. A Far Cry 6 fokozta ezt, egy egészen elképesztő szereplőgárdával, hiszen a játék nagy rosszfiúját, Anton Castillót a The Mandalorian és a Breaking Bad című sorozatokból ismert Giancarlo Esposito játszotta. De már most elspoilerezzük, végül csalódást okozott.
A játék rovására ment a világsztár, mert nem azt hozta, aminek előzetesen beállították. Azt nem mondanám, hogy rosszra sikerült a játék, de az első rész átütő sikerét nehéz ma már megismételni, és az évek alatt az alapötlet is sokat csorbult. A Far Cry 6 rengeteget javít az alapjátékon (monotonításán: foglalj el egy tornyot, járd körbe a térképet, stb.), és a sorozat egyik legélvezetesebb játékélményét kapjuk. Már az első néhány óra elteltével észrevehető volt a változás, hogy a Far Cry 6 mennyivel dinamikusabbra sikerült a korábbi részekhez képest. A Far Cry, az Assassin’s Creed és más a Ubisoft kezében lévő címek egyik legnagyobb hibája, hogy valamennyi cím sztorija hasonló és sokszor még a kezelőfelülettel sem bajlódnak, csak kicserélik az alapelemeket, és újratálalják. Mindig van egy sor checkpoint a térképen, amit fel kell fedeznünk, hogy “feloldjuk” a térkép többi részét. A Far Cry 6 esetében ezen változtattak. A kezdettől fogva oda mész, vezetsz vagy repülsz, ahová csak akarsz. Sokkal szabadabb lett a játék, ugyanakkor ez az óriási szabadság következményeket vonhat maga után. Ettől az újítástól a játék világa sokkal természetesebbnek és szabadabbnak tűnik. Sőt, ez volt a franchise első része, ahol a karakterünket halljuk is, valamint választhatunk a női és férfi nem között. Bár hallani a karaktert, de az élményhez sokat nem tett hozzá ez a plus faktor.
Yara egy fiktív, Kubára hajazó szigetország a karibi térségben. A szigeten barangolva különböző nehézségekre hívják fel a játékos figyelmét, és értelemszerűen minél erősebb a jelzés, annál keményebbek az ellenfelek is. Tetszett ez az újítás, hogy a nehézségi szint nem lineárisan nőtt, hanem a kezünkbe adták a választást, így nem egyszer futottam bele szorult szituációba, és keményen büntetett érte a játék. Bár nehezebb lett a játékmenet, miközben élvezetesebb is, mert szabadabbnak érzed magad. Nem vagy megkötve, a kezedbe van adva a lehetőség, és magad döntheted el, hogy megbirkózol-e egy nehezebb pályaszakasszal. A fejlesztők nem erőltetnek rád kötelező köröket. Ez egy nagy fejlődést jelentett az előző Far Cry-játékokhoz. Yarán rengeteg a tennivaló. Vannak a fősztori küldetései, és a már megszokott mellékküldetések, ezen felül pedig még kincsre is vadászhatunk, rejtvényeket oldhatunk meg, ellátmányt gyűjthetünk, továbbra is adott a lesből támadás, rakétabázisokat foglalhatunk el.
Fegyverekből sem szenved hiányt a Far Cry 6. A népszerű fegyverek és mordályok mellett, mint például az AK-47-es, a Spas-12-es automata sörétes puska, vagy az SVD mesterlövészpuska, és rajtuk kívül akadnak egyedi készítésű fegyverek is. Mindenféle guberált szemétből összedobhatunk egy halálos légfegyvert például. Kis túlzással mondhatnám, hogy határ a csillagos ég, számban és variációban. A Far Cry 6 a sorozat eddigi legjobb fegyverválasztékát kínálja.
Járművekben is bővelkedik a játék. Sok közülük a Kubában fellelhető klasszikus ’40-es és ’50-es évekbeli autók stílusát követi, de harci járművekből is válogathatunk. Akárcsak a fegyverek, úgy a járművel is testreszabhatóak. Mindegyiket gépfegyverekkel szerelhetjük fel, vagy éppen megerősített lökhárítóval, amivel dodgem módjára rongyolhatunk az ellenség járműveibe. Szárazföldi járművek mellett az eget is magunkévá tehetjük. Helikopterek, repülőgépek és hajók is rendelkezésünkre állnak, hogy meghódíthassuk a szárazföldet, a tengert, vagy a levegőt.
A játék meseszép, csodálatosan kidolgozott és részletgazdag látvány tárul elénk. Az animációk, az effektek, mind tankönyvbeillően vannak megcsinálva, magyarul a Far Cry 6 valóban a franchise továbbfejlesztése minden tekintetben. De a sok pozitívum mellett sajnos akadnak visszatérő problémák is. Az egyik probléma az, hogy a karakterek és a cselekmény vagy túlságosan mesterkélt (egy idő elteltével), vagy ami még rosszabb, túlságosan unalmas lesz, hogy mind a két tucat kampányt megcsináld. Idővel a szabadság, a fegyverarzenál, a járművel sem lesznek csábítóak arra, hogy megcsinálj minden küldetést.
Dani Rojas a Far Cry 6 főszereplője, aki – attól függően, hogy az elején mit választasz – megpróbálja elhagyni hazáját, Yarát, hogy legendás gerillaharcossá váljék. A “gerilla” kulcsfontosságú, de a szó szoros értelemben vett legrosszabb értelemben kell erre gondolni. A játék minden egyes karaktere újra és újra a gerilla szót skandálja, ami több óra után idegesítővé válik. Sztárolják magukat, mennyire nagy gerilla harcosok, a gerilla mentalitásról papolnak, és természetesen felhívják a figyelmünket arra is, hogyan gondolkodik egy gerilla. A szót annyiszor ellövik, hogy minden értelmét elveszti. A játék megrekedt ezen az egydimenziós hangnemen, ami sajnos rányomta bélyegét a karakterekre és a környezetre.
Nem túl meggyőzőek azok a karakterek sem, akikkel találkozol, és próbálsz meggyőzni, hogy csatlakozzanak a küldetésedhez. Az egyik küldetés során Daninak azokat a legendás gerillákat kell győzködnie, akik 1967-ben harcoltak a szabadságért, miközben akár apjuk is lehetnének a főhősünknek. A játék megpróbált egy történetet mesélni a szabadságért harcoló lázadókról, de ebben a megvalósításban érdektelenségbe torkollik a történet, és a végére már az sem érdekel, hogy sikerül-e felszabadítani a szigetet.
És akkor a játék végén eljutunk a nagy főgonoszhoz, magához a nagy Anton Castillóhoz. A Breaking Bad rajongójaként izgatottan vártam Giancarlo Esposito játékát a diktátor szerepében. A játékhoz kiadott előzetesek hatásos megjelenést adtak, felcsigázták a rajongókat, azonban szomorúan konstatáltam, hogy nem sikerült megütni a Far Cry 3 főgonoszát. Ennyi évvel később is még mindig Vaashoz méri az antagonistákat, ami egyszerre szomorú és örömteli a játék íróinak. Anton Castillo néhány monológjától eltekintve, miszerint hatalomra azért van szükség, hogy az ország virágozzék, a képernyőn töltött ideje leginkább azzal telik, hogy megpróbálja meggyőzni a fiát, Diegót, hogy a nyomdokaiba lépjen. Kevésbé éreztem úgy, hogy egy gonosz diktátorral kerültem szembe, inkább úgy tekintettem rá, mint egy apára, aki megpróbálja rávenni a fiát, hogy szeresse őt. Nem gondolok úgy Esposito karakterére, mint egy halálos vezetőre, aki minden egyes rossz lépésünkért megbüntet, és mindig egy lépéssel előttünk járna. Nagy dolgokról és tettekről beszél, de semmit sem mutat belőle. Csak a szokásos duma.
VERDIKT
Összességében Anton Castillo tesz keresztbe, hogy a Far Cry 6 csodálatos játék legyen. Természetesen a marketingesek okolhatók ezért, mert magasra tették a mércét, de nem tudták visszaadni mindazt, amit beharangoztak. Azok, akik az őrült, látványos akció miatt veszik meg a Far Cry-sorozatot, pokolian jól fognak szórakozni a franchise hatodik részén is, de akik 17 évvel később többre vágynak, ők csalódni fognak, mert a történet nem sokat változott a korábbi epizódokhoz képest. A grafika csakúgy mint az előzőeknél, most is ütősre sikerült.
Szólj hozzá!