Wide Screen
Image default
Játékok

Ezeket tudhatjuk a Diablo IV-ről

A fejlesztők elárultak egy pár érdekességet a Blizzcon-on való bejelentés során.

Végre megtörténik az, amelyre már egészen régen vártunk, és teljes értékű folytatást fog kapni a Diablo sorozat. A Blizzard nem fukarkodott, a játékmenet és a cinematic videón kívül kaptunk még pár érdekes információt is a panelbeszélgetések során.

Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell róla, hogy nem lehet majd internet kapcsolat nélkül futtatni. Ezt már az is megerősíteni látszott, hogy sokszor elhangzott a “megosztott nyílt világ” kifejezés a beszélgetés során. Négy fős csapatokban is nyomhatjuk majd, ami természetesen biztosítani fog számunkra beszélgetési lehetőséget. A konzolosok is örülhetnek majd, hiszen támogatva lesz a split-screen coop lehetőség is, amelyik igazán funnak hangzik.

A Diablo IV még nem kapott megjelenési dátumot, azonban azt már elárulták, hogy PS4-re, Xbox One-ra és PC-re mindenképpen érkezik, a Switch-es változatról még nem esett szó.

Még több a témában...

Újabb infók a Snowrunner-ről

Fonyódi Dávid

A ’90-es évek Star Wars-játéka, a Star Wars Episode I Racer is érkezik PlayStation 4 és Nintendo Switch konzolokra

Kévés Bence Mihály

Hallottatok már a Bright Memory: Infinite-ről?

Fonyódi Dávid

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon