Ez lenne az Assassin’s Creed-játékok kronológiai sorrendje, csak van egy kis gond vele

A Ubisoft szerint ilyen sorrendben kéne végigjátszani a játékokat, csak egy fontos dolgot nem vettek figyelembe.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Ubisoft

Lassan 20 éve van velünk az Assassin’s Creed, mely évről évre más-más történelmi korokba és helyszínekre kalauzolja el a játékosokat egy nyitott világú kalandra. A Ubisoftnak továbbra is az egyik legfontosabb franchise-a, melynek nemrég nevezték meg az új felelőseit és számos új játékot is készítenek. Addig is, visszatekintenek az eddigi címekre és egy új videóban mutatták be, hogy az egyes részek milyen kronológiai sorrendbe követik egymást, és ha valaki a történelem folyása szerint vinné végig ezeket, így tegye. Csak egy apró, ám nagyon lényeges narratív elemet nem vettek figyelembe: a jelenkori szálat.

Ez a fő Assassin’s Creed játékok kronológiai sorrendje

Az Assassin’s Creed-játékok közel 2000 év eseményeit ölelik fel, az ókori Görögországtól egészen a viktoriánus Angliáig vannak játékok különböző korokban és helyszíneken. Noha az első, 2007-es rész egy középkori, keresztes hadjáratokban játszódó történet volt, az azt követő részek már más korban játszódtak új szereplőkkel.

A Ubisoft legújabb videója most időrendi sorrendbe rakta a játékokat melyek a következők, ha eszerint játszanánk végig őket.

  • Assassin’s Creed Odyssey (i. e. 431-422)
  • Assassin’s Creed Origins (i. e. 49-44)
  • Assassin’s Creed Mirage (861)
  • Assassin’s Creed Valhalla (872-878)
  • Assassin’s Creed (1191)
  • Assassin’s Creed II (1476-1499)
  • Assassin’s Creed Brotherhood (1499-1507)
  • Assassin’s Creed Revelations (1511-1512)
  • Assassin’s Creed Shadows (1581)
  • Assassin’s Creed IV: Black Flag (1715-1722)
  • Assassin’s Creed Rogue (1752-1760)
  • Assassin’s Creed III (1754-1783)
  • Assassin’s Creed Unity (1789-1794)
  • Assassin’s Creed Syndicate (1868)

Néhány játék kimaradt és nem vették figyelembe a jelenkori szálat

A kronológiai sorrenddel a legnagyobb gond az, hogy az Assassin’s Creed-játékok nem így épülnek fel. Mindegyik részt egy jelenkori szál tette keretbe, mely viszont folyamatosan, epizodikusan haladt előre, főleg az elején Desmond Miles, de később Layla Hassan esetében is. Ha a fenti listát követjük, akkor ez a jelenszál érthetetlen lesz, mert így nem annak a sorrendjében haladunk. Igaz a Mirage-ban és a Shadowsban már szinte nem is volt ilyen, de a korábbi részekben hangsúlyos volt.

A Ubisoft ráadásul csak a főbb játékokat sorolta fel, kimaradt a Assassin’s Creed III-mal párhuzamos Liberation, illetve a 2D-s oldalnézetes Chronicles, melynek három eltérő története, korszaka és karaktere van. Nem beszélve arról, hogy a játékok mellett a franchise már jócskán kibővült könyvekkel, képregényekkel és egy mozifilmmel is, melyek ugyancsak a kánon részét képezik.

Arról nem beszélve, hogy a videójátékok csak az Assassin’s Creed pályafutása alatt rengeteg fejlődtek, furcsán hat, hogy egy újabb résszel kezdjük, majd a közepén egy sokkal régebbi, fapadosra váltunk, aztán a legújabbra. Itt grafikailag és játékmechanikailag is hullámzó lesz az élmény. Kicsit hasonló a helyzet, mint a Star Wars esetében, ha esetleg időrendi, epizodikus sorrendben és nem a gyártási sorrendben nézzük meg a Skywalker saga kilenc filmjét, elég furcsa lesz a minőségi ugrás az előzmény, a klasszikus és a folytatástrilógia között.

Amennyiben a jelenkori történetszál folytonosságát is figyelembe véve ugranánk bele az orgyilkosok világába, úgy az alábbi, kiadási sorrendet javasoljuk a játékok és a mozifilm felsorolásában (könyvek, képregények nélkül).

  • Assassin’s Creed
  • Assassin’s Creed II
  • Assassin’s Creed Brotherhood
  • Assassin’s Creed Revelations
  • Assassin’s Creed III
  • Assassin’s Creed III: Liberation
  • Assassin’s Creed IV: Black Flag
  • Assassin’s Creed IV: Black Flag – Freedom Cry
  • Assassin’s Creed Rogue
  • Assassin’s Creed Unity
  • Assassin’s Creed Syndicate
  • Assassin’s Creed Chronicles
  • Assassin’s Creed film
  • Assassin’s Creed Origins
  • Assassin’s Creed Odyssey
  • Assassin’s Creed Valhalla
  • Assassin’s Creed Mirage
  • Assassin’s Creed Shadows

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×