Egyre közeleg az idő, Hibbant-sziget legendás párosa hamarosan újra felszáll, s ezúttal egészen más érzés lehet velük tartani. Az Így neveld a sárkányodat feldolgozása ugyanis másként, de mégis újra megragadja azt az érzést, ami 2010-ben többek között oly magasba emelte a franchise alapkövét. Az IMAX előzetes testközelbe hozza Fogatlant, miközben eszméletlen érzeteket és látványt ígér…de vigyázat, aki nem szeretné lelőni a tesztrepülés-jelenet lélegzetelállító képsorait, az inkább várja ki a maradék időt.
Röviden:
- Apró módosításokat, s eszméletlen látványt ígér az IMAX előzetes.
- A feldolgozás elvileg jobban kibontja majd Astrid karakterét.
- Az élőszereplős Így neveld a sárkányodat 2025. június 13-án repül be a mozikba.
Az Így neveld a sárkányodat rajongói újra szárnyalhatnak Hablaty és Fogatlan oldalán, ezúttal azonban élőszereplős formában. A DreamWorks klasszikusának feldolgozása elvileg több időt szán majd a mellékszereplők, közülük is leginkább Astrid karakterére, annak ellenére, hogy DeBlois elmondása szerint nem kell nagy változtatásokra számítani. Az eddigi előzetesek alapján tényleg leginkább apró gegeken és helyzeteken érhetők tetten ezen módosítások, például a lenti jelenetsor is tartogat ilyesmiket, de ezek minden bizonnyal megmosolyogtatják majd a rajongókat.
Mitől más és több az új Így neveld a sárkányodat?
Az eddigi információk alapján realistább a történet megközelítése, és nagyobb szerep jut a drámának, mint az animációs változatban. A sárkányt szelídítő Hablaty nem setesuta, nagyon vicces rajzfilmes karakter, hanem vívódó kamasz, aki a rendkívüli kalandokba csöppenve kezd más szemmel tekinteni a világra, mint hasonló korú társai. Az új verzió megmutatja, hogy a vikingek azért kevésbé mókás harcosok voltak, a sárkányok pedig voltaképpen népmesei szörnyetegek, ezért domesztikálásuk valóban eposzi feladat.
Hibbant-sziget vadregényes tájain, ahol a vikingek és a sárkányok nemzedékek óta elkeseredett ellenségek, Pléhpofa, a hatalmas törzsfőnök (ismét Gerard Butler) leleményes fia, Hablaty (Mason Thames; A fekete telefon) szembeszáll az évszázados hagyományokkal, amikor összebarátkozik Fogatlannal, a rettegett Éjfúriával. Amikor egy ősi fenyegetés bukkan fel, amely a vikingeket és a sárkányokat is veszélyezteti, Hablaty és Fogatlan barátsága lesz a kulcs egy új jövő kialakításához. Együtt kell végigjárniuk a béke felé vezető utat, túlszárnyalva világuk határait, hogy megtudják, mit jelent hősnek és vezetőnek lenni.
Thames mellett Astridot Nico Parker nyerte meg, akit a 2019-es Dumbó feldolgozásban, s a The Last of Usban is láthattunk. Hablaty édesapjának, Pléhpofának a szerepében visszatér Gerard Butler, aki az animációs filmekben a karakter hangját adta, s annyira belopta magát a rajongók szívébe, hogy szóba sem jöhetett más. Bélhangost Nick Frost játssza majd, Halvért Julian Dennison (Deadpool 2.), Takonypócót Gabriel Howell, Fafejet és Kőfejet pedig Harry Trevaldwyn és Bronwyn James.
A rendezői székben a trilógián is dolgozó Dean DeBlois foglalt helyet, aki szerint teljesen új megközelítésből láthatjuk majd a sárkányokat, akárcsak Hablaty. Az élőszereplős Így neveld a sárkányodat 2025. június 13-án repül be a mozikba.