A 2021-es reboot folytatásaként érkező Mortal Kombat 2 már jó ideje elkészült – de a stúdió mostanáig kivárt a bemutatóval. A film forgatókönyvírója szerint azonban a rajongói reakciók minden várakozást felülmúltak: az emberek állva tapsoltak és ujjongtak, ahogy azt korábban csak a Bosszúállók: Végjáték alatt láttuk.
Hasonló élmény, mint a Végjáték
A Mortal Kombat 2 forgatókönyvírója, Jeremy Slater a ComicBook internetes hírportálnak adott interjújában mesélt a korai tesztvetítésekről, ahol elsősorban hardcore rajongók ültek a közönség soraiban. Slater szerint a reakciók lenyűgözőek voltak:
Olyan volt, mintha a Bosszúállók: Végjátékot néztem volna újra – de most a saját filmemre reagált így a közönség. Tapsoltak, ujjongtak, nevetettek. Ez volt életem egyik legjobb pillanata.
Jeremy Slater
A Mortal Kombat 2 a 2021-es reboot közvetlen folytatása lesz, és a negyedik élőszereplős mozifilm a franchise történetében. A készítők elmondása szerint már „egy ideje már elkészült” a film, és most végre megkapták az ideális premieridőpontot is. Már tavaly leforgatták a második részt, eddig viszont nem mutattak belőle semmit, így már tűkön ülve várjuk, hogy mutassanak valamit a bajnokságból.
Ismerős karakterek, új arcok
A filmben visszatér Lewis Tan (Cole Young) és Hiroyuki Sanada (Skorpió), de bemutatkozik a rajongók által régóta várt Johnny Cage, akit Karl Urban alakít. Mellette Adeline Rudolph lesz Kitana, akinek karaktere új irányt adhat a történetnek.
Az első film vegyes fogadtatása (55% a Rotten Tomatoes-on) ellenére a streamingplatformokon szép nézettséget hozott. A Warner Bros. a hibrid modell mellett döntött négy éve, azaz egyszerre mutatták be a mozikban és a Max felületén. A folytatás ezzel szemben sokkal nagyobb ambícióval érkezik – és a tesztvetítések szerint ennek meg is lesz az eredménye.
Mikor érkezik a film?
A Mortal Kombat 2 2025. október 24-én kerül a mozikba az Egyesült Államokban. A magyar premier dátuma egyelőre nem ismert, de valószínűleg egy nappal megelőzni majd az amerikai bemutatót.
Ha a rajongók valóban úgy reagálnak rá, mint a Bosszúállók: Végjáték grandiózus fináléjára, akkor a Mortal Kombat 2 lehet az év egyik legnagyobb meglepetése.
