Érkezik a Pikmin 3 Deluxe kiadása

Még egy komoly Switch exkluzív jut az évre.

Szarka Roland
1 Min Read

A kultikusan imádott Pikmin széria rajongóinak eddig nem nyílt lehetőségük újraélni kedvenc kalandjaikat a jelenlegi generációban. A Nintendo elérhetővé tette a sorozat néhány karakterét a Super Smash Bros. Ultimate harcosaiként, azonban ettől eltekintve komolyabb bejelentés 2013 óta nem érkezett a franchise kapcsán. Ma azonban megszakadt a hallgatás időszaka, ugyanis hivatalos csatornáin jelentette be a kiadó, hogy a sorozat legnépszerűbb epizódja, az eredetileg Wii U-ra fejlesztett Pikmin 3 kibővített változatban Switchen is játszható lesz.

Pikmin 3 Deluxe - Announcement Trailer - Nintendo Switch

A PNF-404 kisbolygón játszódó kaland számtalan új funkcióval érkezik. Az újdonságok közé tartoznak a mellékküldetések, amiket a két pikmin-szakértő, Olimar és Louie ad majd nekünk, illetve az egymás elleni online mérkőzések. A kiadás tartalmazni fogja az összes, sztori módhoz megjelent kiegészítőt, valamint lehetőségünk lesz kétfős kooperációs módban végigjátszani a teljes történetet.

A Pikmin 3 Deluxe megjelenése október 30-án esedékes, kizárólag Nintendo Switch készülékekre.

Share This Article