Bosszúállók: Végjáték

Eredetileg nem Chris Evans játszotta volna az idős Amerika Kapitányt a Végjátékban

Három színészt is meghallgattak a szerepre.

Mint kiderült nemrég, a Bosszúállók: Végjáték rendezői három színészt is behívtak meghallgatásra, mert eredetileg nem Chris Evans játszotta volna az idős Amerika Kapitányt a film végén. A The Falcon and the Winter Soldier sztárja, Anthony Mackie elárulta, hogy a Marvel Studios fontolóra vette, hogy valaki mással játszassák el az öreg Steve Rogerst.

Mackie a The Jess Cagle Show vendége volt, melyben röviden utalást tett arra, hogy a jövőben Amerika Kapitány pajzsát felveszi majd Sólyom, ahogy annak lennie kell a Végjáték után – hiszen barátja, Rogers neki adta a pajzsot. A beszélgetés alatt arra is kitért, hogy egy időben tárgyalások folytak arról, hogy valaki más töltse be Chris Evans szerepét az idős Kapitány szerepében.

Valójában egy régi barátnak akarták adni Chris Evans szerepét. Szóval behívtak három színészt. Közülük egyik sem hasonlított arra, ahogy Chris ki fog nézni idős korában. Olyan lesz Evans, mint George Clooney. 95 évesen még mindig jóképű lesz. Szóval hoztak egy sminkcsapatot, sminket, és idős férfivá varázsolták. És amennyire jó színész Chris, ez működött. Eltorzította a hangját és minden mást, nagyszerű munkát végzett.Anthony Mackie

A filmben mikor a Kapitány visszaviszi a Végtelen Köveket a múltba, úgy döntött, hogy a múltban marad, s végre felkéri táncolni Peggyt, amit megígért neki az Amerika kapitány: Az első bosszúálló című filmben. Csak idős korában tért vissza a fő idősíkra, amikor a pajzsot átadta barátjának, Samnek. A Russo testvérek azt szerették volna, ha az idős Kapitány tökéletesen hasonlít az eredeti karakterre, ezért maszkkal és egy kis számítógépes varázslattal megöregítették Chris Evanst.

Amerika Kapitány utódjával legközelebb március 19-én találkozhatunk, akkor mutatják be Sólyom és a Tél Katonája sorozatának első részét a Disney+ streamingszolgáltatón.

Total
1
Shares
Previous Article

Megérkezett a WRATH: Aeon of Ruin végleges változat előtti utolsó frissítése

Next Article
WandaVision

WandaVision: 10 legbizarrabb dolog, amiről még nem tudjuk, mit jelent pontosan

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!