Elmarad a Gamescom is az idén

A klasszikus formában nem, esetleg digitálisan lehetünk 2020-ban a Gamescom részesei.

Sinka Tamás
Olvasási idő: 1 perc

A klasszikus formában nem, esetleg digitálisan lehetünk 2020-ban a Gamescom részesei.

Az E3 törlése után újabb veszteséget kénytelen elkönyvelni a videojátékos közösség. Nagyon úgy fest, hogy idén a Gamescom is elmarad, legalábbis a klasszikus, fizikai formájában. A készítők korábban fogadkoztak, hogy mindenképp megtartják az eseményt, de a számításukat a német kormány húzta keresztül, akik megtiltottak mindennemű rendezvényszervezést augusztus végéig (a Gamescom szokás szerint augusztus második felében volna esedékes).

A szervezők ugyan hivatalos kommünikét nem adtak ki, de a Twitterükön jelezték a show ellehetetlenülését és későbbi tájékoztatást ígértek. Az biztos, hogy ezzel nem adják fel a “harcot” és ahogy már korábban is célozgattak rá, digitális formában szeretnék megtartani az eseményt. Hogy ez pontosan mit jelent, arra valószínűleg hamarosan választ kapunk.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×