A 2023-as Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (Dungeons & Dragons: Honor Among Thieves) rendezői, Jonathan Goldstein és John Francis Daley megírták a fantasy-akciófilm folytatásának forgatókönyvét. A rendezőpárost kifejezetten a második rész megírására kérték fel, ám a projekt megvalósulása a pénzügyi akadályok miatt erősen kétséges. Bár a kritikusok és a rajongók egyaránt imádták az első részt, a film a 150 millió dolláros költségvetéséhez képest mindössze 205,46 millió dolláros globális bevételt hozott. A készítők szívesen dolgoznának újra a közkedvelt színészgárdával, de a magas gyártási költségek miatt a stúdió egyelőre bizonytalan a zöldlámpát illetően. Hugh Grant korábban kifejtette, hogy a megelőző piackutatás hiánya is hozzájárulhatott a visszafogott mozipénztári teljesítményhez.
Készen áll a Dungeons & Dragons folytatása
Jonathan Goldstein a ScreenRant lapnak adott nyilatkozatában árulta el, hogy a stúdió felkérésére hivatalosan is megírták a második fejezetet. A forgatókönyv írója és társrendezője azonban nem kímélte a rajongókat a nyers valóságtól.
Valójában megírtuk a Dungeons & Dragons folytatását, felbéreltek minket a megírására. Nem tudom, hogy meglátja-e valaha a napvilágot, egy sor pénzügyi ok miatt. Ezeket a filmeket drága elkészíteni, de nagyszerű móka lenne megcsinálni. Imádjuk azt a szereplőgárdát, és úgy gondoljuk, olyasmit írtunk, ami tetszene a rajongóknak.
Jonathan Goldstein
Miért bukott el a Dungeons & Dragons a mozikban?
A Chris Pine, Michelle Rodriguez, Regé-Jean Page, Hugh Grant, Justice Smith és Sophia Lillis főszereplésével készült kalandfilm egy hősbandát követ, akik egy elveszett ereklye felkutatására indulnak. A produkció kiváló fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes oldalán 91%-os kritikusi és 92%-os közönségértékelést ért el. Ennek ellenére a Paramount és a Hasbro leányvállalata, az Entertainment One által közösen finanszírozott 150 millió dolláros büdzsére mindössze 205,46 millió dolláros bevétel jutott világszerte.
A gonosz szélhámost, Forge-ot alakító Hugh Grant korábban értetlenségét fejezte ki a gyenge szereplés miatt: „Ez a legnagyobb rejtély számomra – miért nem végzett senki piackutatást előtte? Szerintem ez ment félre: az emberek egyszerűen úgy gondolták, nem akarnak egy erről a játékról szóló filmet látni. Miért nem kérdezte meg senki a közönséget?”
A rendezőpáros, Goldstein és Daley olyan vígjátékokról ismert, mint a Vakáció (Vacation) vagy az Éjszakai játék (Game Night). Következő projektjükként a Renegades című akció-thrillert rendezik Will Simmons rövid története alapján, emellett a Paramount számára a következő Star Trek-filmen is dolgoznak. A 2023-as alkotás előtt egyébként 2000-ben jelent meg az első élőszereplős Dungeons & Dragons, ám az 45 milliós költségvetésből csupán 33 milliót hozott, két folytatása pedig már csak a Syfy csatornára érkezett.



A sivatag fia (2026) • (6) • francia családi kalandfilm, 92 perc – Bemutató ideje: július 23.









