Főoldal Játékok Elismerő szavakkal illette a Diablo IV-et az első rész designere
Játékok

Elismerő szavakkal illette a Diablo IV-et az első rész designere

A régen várt játék úgy néz ki igazán jó kezekben készül, hiszen a legendás előd tervezője is dicsérte.

466

A régen várt játék úgy néz ki igazán jó kezekben készül, hiszen a legendás előd tervezője is dicsérte.

Már egészen régen vár a játékos közösség egy jó Diablora. A Bethesda a mobilos játékkal és az átadott fejlesztéssel már majdnem el is játszotta a felhasználók bizalmát, aztán viszont most olyat villantott a Blizzcon-on, amelynek már éppen ideje volt a cég kudarcait látva. Félreértés ne essék, nem kerültek még végzetes spirálba, azonban a Fallout 76 kudarcai igazán nem festenek jól.

Az új Diablo viszont ennek igazán az ellentéte. Az első rész vezető designerét kérdezték azt új alkotásról és csak jót tudott mondani arról, amit látott.

Beszélt még továbbá arról is, hogy milyen jó lépés volt visszavezetni a skill-fát a játékba. A druid kaszt szintén egy nagyon jó döntés volt a jelenlegi fejlesztők szempontjából, úgy ahogy Lilith karaktere is. Ő egy igazán szignifikáns jelensége a Diablo világának, akivel csak nyerhet az egész projekt.

A Diablo IV megjelenési dátumáról még nem kaptunk felvilágosítást, azonban azt már kijelentették, hogy a három nagy platform mindegyikére érkezni fog majd.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.

Xbox Games
Xbox

[Hivatalos] Xbox játékok érkeznek PlayStationre és Nintendo Switch-re

Négy megnem nevezett Xbox-játék érkezik a rivális konzolokra.