SHORTS
Hihetetlen lendülettel startolt a mozikban az F1 – A film, rögtön az első hétvégén 55,6 millió dollárt termelt Amerikában, és világszerte 88,4 milliót, így összesen 144 millió dolláros globális nyitánnyal büszkélkedhet. Brad Pitt filmje, ahol valódi formaautókat vezet, igazi box office sikert aratott, és már most köröket ver az Apple korábbi mozifilmjeire, mint például a Megfojtott virágok vagy a Napóleon.
Ezzel szemben a Blumhouse új horrorja, a M3GAN 2.0 mindössze 10,2 millió dollárt hozott az USA-ban, és világszerte is csak 6,958 milliót, vagyis a nyitóhétvége összesen 17,158 millió dollár lett – jócskán elmaradva az első rész 180 milliós összbevételétől. Úgy tűnik, hogy az első M3GAN egyszeri siker volt, a folytatás viszont már nehezebben találja a közönségét.
Közben a 28 évvel később már 103 milliónál jár, ami a franchise legmagasabb eredménye két hétvége után. Az élőszereplős Így neveld a sárkányodat már 454,436 milliót gyűjtött világszerte. A Pixar Elio-ja – a stúdió történetének legrosszabb nyitányával – továbbra is gyengélkedik, két hétvége után mindössze 72,3 milliónál tart.
A Disney viszont dörzsölheti a tenyerét: az élőszereplős Lilo és Stitch – A csillagkutya már 946 milliónál jár, és simán lehet, hogy a nyári szünetben átlépi az egymilliárdos álomhatárt is. A Mission: Impossible – A végső leszámolás 561,99 millió dollárnál jár hat hétvége után, a Karate kölyök – Legendák most lépte át a 100 milliót, a Végső állomás: Vérvonalak 283,3 millióval, a Bűnösök pedig már 368 milliónál tart.