Elborult teóriák a Stranger Things 5. évadáról

Időutazás, vámpír Eddie, thessalhydra?

Kajtár Virág
Olvasási idő: 17 perc

Végre elindult az utolsó kampány, s noha egy kicsit többet vártunk az első részektől, a széria továbbra is rengeteget ígér. Azonban ki izgalommal, ki kissé csalódottan fogalmazta meg, hogy az előzetes teóriák közül már most több is bejött – de nézzük, milyen elborult következtetések születtek még! Ezen a ponton a rajongók annyi mindenbe látnak bele valamit, hogy ha csak a tizede bejön is kiszámíthatóság bélyegét aggatják majd a szériára.

20 oldalú kocka

A második évad óta keringő teória szerint végül három olyan képességekkel rendelkező egyén fog kiállni Vecna vagy az aktuális végső fenyegetés ellen, akik száma kiadja a Dungeons & Dragons egyik legnagyobb csapását, vagyis a 20-as dobásnak megfelelő összeget. Mivel Tizi után Nyolcast mutatták be a készítők, elindultak a találgatások, ki viseli az egyes számot és mikor láthatjuk majd. Nyolcast azonban nem fogadta jól a közönség, így ezt az összképet sokan leírták, a Duffer-tesók azonban most ráerősítettek erre az elméletre Kali visszatérésével. Egyes végül a negyedik évaddal érkezett, csakhogy tudjuk ki ő, így Henry vagy végül jó útra tér, vagy Will számít egyesnek az ő erejét kihasználva.

Tűzlabda

Akár megváltják Henryt, akár nem, Will szerepére a sorozat első évadának két játéka is utalhat. Az elején Mike tízórás kampánya végén felbukkan a demogorgon, Lucas tűzlabdát, Dustin védővarázst javasol Willnek, aki előbbi mellett dönt. Azonban csupán hetest dob, így a demogorgon elkapja, ahogy a valóságban is. Az elméletek szerint ezúttal a másik verzió esik majd meg, s egy éles döntéshelyzetben kell majd választania támadás és védekezés közt, ám ezúttal jól választ. Az első évadot egy másik kampány zárta keretbe, melyben a thessalhydra ellen Will a tűzlabdát választja és győznek. A thessalhydra egyébként az egyetlen gonosz a játékaikból, aki még nem jelent meg.

Stranger Things Play DnD
Forrás: Rising Phoenix Games

Thessalhydra és Asmodeus

Később a negyedik évad visszahozta a thessalhydra-elméletet, ugyanis a csapat Will festményén egy vörös sárkánnyal küzd (s ráadásul sokak szerint számít, hogy a képen tél van). Nancy a Vecna általi látomásában egy nagy szájról beszélt, s valamiről, amit még nem láttunk. Ezt a lényt csak a tűz győzheti le, ami kifejezett ellensége mindennek a Hellyel lefelében, s ezzel megint csak visszakanyarodunk a tűzlabdához. A másik elmélet szerint nem ellenük, hanem velük küzd majd, ugyanis Will mindig is kreatív oldaláról volt ismert, s a D&D-be akkor került be a hidra, amikor ő eltűnt, vagyis 1983-ban. Ennek alapján a részecskékkel akár ő is maga mellé állíthat vagy létrehozhat lényeket, hiszen a megölésük csak védekezésnek jó, az igazi aduász az irányítás lenne.

A thessalhydrának elvileg 8 hosszú nyaka és feje, illetve négy lába van, ez így pont szintén kiadja a 12-es számot. Egy hatalmas tátongó szája van a nyakai kiindulópontján, amely fogairól híres. A sárkány alapján viszont többen Asmodeusra asszociálltak, aki lényegében a Pokol ura, képes portálokat nyitni. A játékokban alakja leginkább egy ördögre hasonlít, viszont ő a mitológiában is létező alak, ahol már vörös sárkányként szokták megjeleníteni.

ws Wormcrawl Fissure new monsters ezgif.com webp to jpg converter 251203 080005
Thessalhydra jobbra, Forrás: Forgotten Realms Wiki

Ezek és az eddigiek alapján mi viszont nem gondolnánk, hogy konkrétan egy sárkánnyal vagy akár a thessalhydrával küzdenének meg, inkább majd csak elnevezik valamelyikről az épülő portált. Eddig is a játékbeli koncepciókon keresztül igyekeztek megérteni ellenségeiket, akik egyébként nem különösebben hasonlítanak megjelenésre.

Bár Asmodeus nem csupán egy újabb szörny, rá eddig egyáltalán nem utaltak, a thessalhydrára viszont az eredeti kézikönyv a gaping mouth (tátongó száj) kifejezést használja, s Nancy tűpontosan ugyanezt. Will látomásában fogaknak tűnnek a gyerekeket körülvevő képződmények, azonban a Duffer-tesók korábbi nyilatkozatai alapján egyáltalán nem fogunk új lénnyel találkozni. Ha tippelnénk, a portál kör alakja alapján kapunk egy szájat, melyből áradhat az ellen, s ez kapja tőlük a thessalhydra nevet.

Stranger Things Will Painting Season 4 Vol 2.jpg?q=50&fit=crop&w=825&dpr=1

Erica

Ha még nem lenne elég a Dungeons & Dragonsból, a sorozatban látott kampányok közül a legkonkrétabb még említésre sem került. Ez Eddie Munson Vecna elleni hadjárata, amelyből Erica és Dustin szerepére lehet következtetni. A játék végére csak ők maradnak a csatamezőn Vecna ellenében, Dustin viszont tizenegyest dob és elesik a harcban. Ericának egyetlen esélye van, a húszas, ami csodával határos módon egy dobásból sikerül neki, így legyőzi Vecnát. Tehát Dustin valahogy segít Tizinek, akinek viszont szüksége lesz a többiekre, vagyis Dustin hozzásegítheti őket a mesterhúszashoz. Míg hárman küzdenek, Erica lesz az aki végez Vecnával, ráadásul valamiféle méreggel vagy ehhez hasonlóval, mivel karaktere fegyvere egy mérgezett kukri. A pitékkel már így is elindult ezen az úton, a kukri pedig egy késfajta, s a kés amit Hopper belevág a falba még a poszteren is szerepel.

AAAAQT1U ufuV2n3XcIZpO4fy47lui6blZPLLQQcos5 49q12KyumgEkLSnNAgGAJ2KwIs K3sXu5RA93o9D83tSelUm8gRtjAbyYpwzV7gOI0ehr XPec2lg

Kas

A legvalószínűtlenebb találgatások Eddie visszahozása kapcsán születtek, noha a játék alapján ezek is megalapozottak lehetnének. Kas a lore szerint egy vámpír, aki elárulja mesterét. A D&D világában ráadásul a denevérek átalakíthatnak, míg nemrég Dufferék úgy nyilatkoztak, hogy a nagyon is a föld alatt van, amit persze mindenki kifordított. Persze nem kizárt, hogy felbukkan, de szerintünk már beteljesített Kas útját is, hiszen ő lett a bábmester, a denevéreket elcsalta, itt sem kell szó szerint venni a játékbeli képességeket. Visszahozása messzemenően csökkentené a negyedik évad erős pillanatát, s Dustin karakterívét is, de például Vecna Dustinra is bocsáthat hasonló látomásokat mint Maxre, azokban például jöhet.

kas d d
Forrás: thegamerimages.com

Mi van a barlangban?

Vecnát, pontosabban Henry Creelt a negyedik évad úgy mutatta be, mint egy eleve pszichopata, állatkínzó, különc és számító figurát, aki IQ-jával is messze ver másokat. Azóta azonban megszületett a The First Shadow színdarab, mely visszarepít a mostanra felnőtt szereplők gimis éveibe, Joyce, Bob, Hopper és a többiek mind Henryvel közösen rótták a hawkinsi gimi folyosóit. Ebben a darabban Henry közel sem így indul, noha koraérett és szintén nehezen illeszkedik be, ráadásul szerelmes is. Max által láthattuk a nevadai barlangot, melybe Henry fél bemenni. Valószínűleg ez az a barlang, ahol elkapta az Elmenyúzó: 1943-ban az Egyesült Államok titkos kísérleteket folytat az USS Eldridge nevű hajóval, abban a reményben, hogy egy erőteret használva észlelhetetlenné válnak a németek számára. A hajó azonban ehelyett az X-dimenzióba kerül, a legénységet, köztük Brenner apját pedig megtámadják bizonyos lények. Brenner ezt szeretné reprodukálni, ám egy szovjet kém ellopja a technológiát és egy barlangba rejti. Ez a barlang az, ahol Henry először kerül az X-dimenzióba miközben cserkészkedik. Az Elmenyúzó megfertőzi, s megkapja a képességeit, megváltozik a személyisége, és azzá lesz, akit a negyedik évad mutat (ráadásul pont 12 órára tűnik el). A barlang mindennek az eredete, a valódi gonosz minden bizonnyal marad az Elmenyúzó, akitől Henry fél. Ez alapján nem holmi thessalhydra, hanem ő marad a főellenség, esetleg fizikaibb alakot vesz fel miután átlép a világunkba.

Ugyanakkor ez azt jelentené, hogy dupla csavart kapunk, mivel anno Dustin azt feltételezte, hogy Vecna afféle tábornok, s az Elmenyúzó a főnök. Ezt később látszólag megfordították, s meg is lepte a gyerekeket, így most visszafelé ugyanezt eljátszani kissé elcsépelt (bár az ismétlődő motívumokból nincs hiány). Ami egyelőre viszont nem áll össze, az Henry családjának meggyilkolása, mely 1959 márciusára esik, s Henry októberi emléke az iskolából. Továbbá Vecna azt állítja Tizinek, hogy uralma alá hajtotta az Elmenyúzót, miatta vette fel a pókformát is, s azóta ő az úr. Tekintve, mennyire fél tőle, ez valószínűleg nem teljesen igaz. Továbbá a negyedik évadban az újságok szerint 12 éves volt, mikor gyilkolt, a darabban viszont 14, az újságokban a testvére fiatalabb, a darabban idősebb, de még a város is különbözik, ahonnan Hawkinsba költöznek. A tesók azt mondták kánon az egész darab, de nem szükséges látni a sorozathoz. Ezek alapján az újságírók bénáztak, vagy nem is volt eltervezve a története, vagy egyszerűen retconolták, hogy beleilleszkedjen Joyce-ék korába.

Időcsavar

Mint az kiderült, Hellyel lefelében egy tökéletes kör húzódik a Hawkins laborral a középpontban. Vecna pedig 12 gyereket akar besorozni, ami így együtt ki is ad egy órát. A gyerekek a falban 12 erőt koncentráló oszlopként egy minden eddiginél erősebb és nagyobb portált lehetnek képesek összehozni, ami végleg összekötné az X-dimenziót a mi világunkkal. A féregjárat elméletére Mr. Clark is rávilágított, illetve Will is lefülelte. Vecna megszállottsága az órákkal egyébként is feltűnő, eredeti házukból is az egyetlen épen maradt elem az óra. Ez egyszerre fenyegető motívum, de mintha mutatna valamit Henryből is, aki mélyen szeretne visszamenni az Elmenyúzó előtti időkbe, így a portál akár időutazásra is alkalmas lehet, nem csupán a két világ összemosására.

Érdekesség, hogy Holly kezében többször láthatjuk az Időcsavar című kötetet, melyben Mr. Miaz (pontosabban a lapokon ugyebár egy hölgyről van szó, és úgy fordították, Mijaz asszonyság) is feltűnik. A történetben a főszereplő gyerekek apjuk keresésére indulnak dimenziókon át, amelyeket egy fekete felhőként ábrázolt, gonosz entitás fenyeget. Így jutnak el többek között Camazotzba is, amit ez a lény már bekebelezett. Ezen a helyen a házak másolatok, s mindenki egyformán viselkedik, egy agy irányítja őket. Itt megküzdenek a lény jobbkezével, akinek telepatikus ereje van. A történetben Mrs. Miaz viszont a gyerekek oldalán áll.

Menekülés Camazotzból

A hatodik rész egyértelműen Max és Holly központú lesz cím alapján, ám valószínűleg csupán egyikük jut majd ki a történet ezen pontján. Az előzetesben Lucas a demokutyák elől igyekszik elillanni a kórházban, karjaiban Maxszel, s a magnóval. Miután Vecna megszerezte az áhított gyerekeket, Max valószínűleg egyfajta bébiszitterré válik majd odabent, a Duffer-tesók szerint pedig eléggé felidegesíti Vecnát. Mivel ő egy nemkívánatos személy a tervben, a való világban meg kell szabadulnia tőle (hogy miért nem tudja irányítani csak távolról összetörni a testét az más kérdés, ez alapján lehet, csak simán ellepnek mindent a demoállatkák). Csakhogy Max az, aki odabent megismerheti Henry történetét, amit valahogy át kell adnia a többieknek. Emellett Hollyra túlságosan portálnyitogatóként utalgatnak, ami feltételezi, hogy része lesz Vecna portáljának kinyitásában, s talán a bezárásában is. S mivel Hollyt fizikailag is meg kéne menteni, ha fel is ébred, még mindig börtönben lesz.

Holly

Holly, a hős Mike szerint egy cleric karakter, vagyis olyan papnő, aki képes kapukat nyitni. A DnD-ben ez egy negyedik szintű varázslat, amely képes bármely más, a hatótávolságodon belüli helyre teleportálni. Pontosan a kívánt helyre érkezel, amely lehet egy látható hely, egy elképzelt hely, vagy egy olyan hely, amelyet az irány és a távolság megadásával írsz le. Vagyis Holly valószínűleg nem szó szerint fog kapukat nyitogatni, hanem segít eljutni Vecna tervének szívébe.

Zene

Vecna, vagyis Mr. Miaz Hollyt elkényezteti, s egy Tiffany kazettát ad neki. Vagyis zenét. Ami az ő ellensége, s ami kisiklatta tervét. Miért adna mégis Hollynak akkor ilyesmit? Van aki szerint ez is bizonyítja, hogy van benne jóság, szerintünk viszont inkább ez is a terve része, inkább immunissá teszi vele Hollyt egy esetleges próbálkozásra. A tudatalattija hozzászokik, tehát kisebb eséllyel fog megébredni.

A könyvtár

Rengeteg teóriában kapott központi helyet a hawkinsi könyvtár, melynek tetején található a toronyóra. Vecna eredetileg itt fertőzte meg Willt, s a demogorgonok is ide hozták zsákmányaikat, tehát főhadiszállásként funkcionálhat, ráadásul itt futottak össze a szálak a negyedik évad végén. Továbbá sokak szerint a második évadban is itt értek volna össze a város alatt az alagutak, ha az Elmenyúzónak elég ideje van. Mivel az óra a központban erősen emlékeztet a Vissza a jövőbe órájára, a teóriák szerint végül az időutazáshoz lesz köze ennek a helynek is.

Stranger Things
Forrás: Stranger Things Wiki

A hideg

Sokat felhozott ellenérv, hogy az Elmenyúzó miért nem jött át eddig akármelyik portálon csak a világba, hiszen a részecskéi átférnének. Valószínűleg ennek a hideg, s a környezet az oka, vagyis annak hiánya, hiszen Willtől megtudtuk, hogy azt szereti (még jó, hogy Brenner laborja nem mondjuk az Északi-sarkon volt eldugva). Hellyel lefele sem éppen az a melegségéről ismert dimenzió, így a nagyobb portál valószínűleg komolyabb szakadást és szivárgást idéz majd elő, így a Híd című epizódban, vagyis a finálé előtt átléphet a világunkba. Érdekesség egyébként, hogy Will minél közelebb kerül a csúcsponthoz annál kevesebb ruha van rajta, s édesanyjának sem hagyja, hogy ráadja a kabátot. Ezt sokan úgy vették, hogy jelenleg is kémkedik, de kételkedünk benne, hogy azt újra eljátsszák, noha biztosan lesz olyan pont ahol kihasználódik a kétirányú kapcsolat.

Poszterek

Sokak szerint a fő poszter árulkodó arról, ki fog a csapatból meghalni. Ezen Dustin és Will lámpái világítanak, s mivel a negyedik évadban Eddié villogott, aki meghalt, így elvileg tőlük kéne búcsúznunk. Egy másik – szerintünk végképp hamiskás –  elmélet még egyenesen a negyedik évad egyik poszteréig nyúlik vissza, Karen Wheeler kapcsán. Az övén ugyanis a Creel-ház látható, míg a többi főszereplő mellett olyan helyszín szerepel, ami aktívan kapcsolódik hozzájuk. Az biztos, hogy a darab szerint minden felnőtt karakternek köze volt Henryhez az iskolában, de ez nincs túlmagyarázva, akár inkább valamiféle bullying lehet (illetve lecsukatják az apját), nem az, hogy ő a húga. Akkor nagyobb korbeli szakadék lenne Joyce és Karen között a jelenben is, plusz csak gyanakodni kezdett volna, ha a lánya a Henry nevet emlegeti. És azt sem látjuk, hogy ez mennyiben számítana, ahogy azt sem, egyáltalán miért kapott külön posztert anno.

stposters 1

Mit akar az Elmenyúzó és megölhető-e?

Egyszerűen terjedni. Ezt a második évadban is lefektették, s akár az Időcsavarban és a D&D-ben is, egyszerűen egy olyan entitás(ok), aki(k) világról világra járva telhetetlenül átformálja(ák) azokat. Meglepő lenne, ha konkrétabb célja lenne kifejezetten azok után, hogy teljesen véletlenül, nem az ő akaratából történtek a kapunyitások. Kérdés, hogy előtte is járt-e más dimenziókban, hiszen önmagában elvileg nem képes ilyesmire. Elpusztítani szerintünk nem fogják, csak elzárást kap, maximum az életben maradók pedig megesküsznek, hogy ha visszatér, akkor ők is. És akkor kipipáltuk Azt is. Ráadásul a hadsereg már túl régóta kísérletezik a kapukkal, így nem látjuk egyelőre, hogyan lehetne végleg megszüntetni az egész fenyegetést, noha a Duffer-tesók teljes lezárást ígértek.

2457630444b1493f1c22f63d75a411ee

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×