Most érkeztünk el egy olyan pillanathoz, amikor a Marvel már nem elégszik meg azzal, hogy csak moziba, vagy a televízió képernyőjére küldjenek jobbnál jobb (vagy éppen rosszabbnál rosszabb, ki hogyan áll hozzá a tartalomhoz, amit manapság gyártanak) anyagokat, hanem tovább nyújtóznak, és egy újabb területet hódítanának meg – ezúttal a televíziós “special”, vagyis különleges epizód fogalmát igyekeznek átírni, többnyire sikeresen. Hiába volt ugyanis ez az első kiruccanása a Marvelnek erre a területre, sikeresen vették az akadályokat, és megajándékoztak minket egy rövidke, sokszor problémás, mégis szórakoztató kis mókával.
A történet, mivel meglehetősen rövidke filmecskéről van szó, nem túlzottan tartalmas, de itt nem is ez a lényeg. Vezetőjük halála után egy csapatnyi “vadász” összeverődik, hogy egy titokzatos játékban vegyenek részt, ahol a nyeremény egy rejtélyes ereklye. Ebbe a csapatba tartozik Gael Garcia Bernal Jack Russel nevű vérfarkasa, aki végigvezet minket a cselekményen, melyről talán éppen elég ennyit elárulnunk.
A film legfőbb célja egy amolyan stílusgyakorlat, műfajbeli szórakozás/szórakoztatás, és Marvel-univerzum további kiterjesztése, mindazonáltal pedig valamilyen szinten való beszűkítése és leegyszerűsítése. Egyrészről működik, nagyon is, hiszen üdítő látni, hogy a Marvel Studios csapatában valami újjal próbálkoznak. Michael Giacchino zeneszerző első rendezésében meglepően rátermettnek bizonyult a feladatra, és egy szórakoztató, okos kis apróságot tett le az asztalra. A Éjjeli Vérfarkas igyekszik megteremteni a XX. Század első felében dívó, Universal és RKO stúdiókra jellemző horrorfilmek hangulatát – de itt most nem csak a történetről, a hangulatról, vagy a szellemiségről van szó, hanem konkrétan mindenről. A kiruccanás 100%-ban úgy néz ki, mintha 70 évvel korábbról menekült volna napjainkba. Minden egyes képkocka, fénybeállítás, hanghatás, és még az itt-ott beillesztett filmszakadások és “régiesítések” is a helyén vannak. A film tehát stílus szempontjából nagyon a helyén van, és kiválóan működik.
Ahogy a hossza sugallja azonban, 52 perc nem túlzottan elég arra, hogy bárminemű fontos történetet meséljenek el. Így ez a rövidke kis játékidő nem nagyon elég másra, mint stílusbeli szórakozásra. Ezáltal maga a gyakorlat sem megy túlzottan mélyre, hanem megmarad ezen a sekély, éppen csak feltérképező szinten. A stílus ott van, de a készítők nem kezdenek vele semmit, pusztán azért van ott, hogy ott legyen, saját maga erényéért, semmi másért. Nem használják ezt bármilyen kommentárra, nem jár kéz a kézben a tartalommal, nincs arra használva, hogy bármit is hozzátegyen a filmhez, vagy éppen a teljes Marvel univerzumhoz.
Egy újabb kis szegletét ismertük meg ennek a már-már végtelennek tűnő univerzumnak. Azonban ez a szeglet is, mint az összes többi, csak egy szórakoztató, mégis élvezhető része az egésznek. De hiába van egy újabb kis világunk, ha ez a világ is ugyanennyire mainstream, mint az összes többi. Ráadásul a film hossza, akármennyire is üdítő, kicsit zavarba ejtő, ugyanis ezzel a történettel és gyakorlattal sokkal többet is lehetett volna kezdeni, mint amit itt kezdtek vele.
VERDIKT
Talán negatívnak hangozhatott a cikk, de az élmény korántsem az. Nincs akkora élessége a Disney+ Éjjeli Vérfarkas című kis halloweeni különkiadásának, mint amilyen lehetne, viszont ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem harap – jó móka, élvezhető kis kaland, mely Halloween környékén igazán jókor jött. Így a Marvel Studios palettája egy újabb, izgalmas darabbal bővült. Örülünk, még ha örülhettünk volna jobban is.
Szólj hozzá!