Főoldal Filmek Együtt a Halálos iramban 8 stábja, decemberben érkezik a trailer
Filmek

Együtt a Halálos iramban 8 stábja, decemberben érkezik a trailer

Új képpel jelentkezett be a Fast and Furious 8 stábja, amin az összes szereplő feltűnik.

903

Új képpel jelentkezett be a Fast and Furious 8 stábja, amin az összes szereplő feltűnik.

Igen kemény, és fárasztó hete volt a Halálos iramban 8 rész stábjának. Dwayne „The Rock” Johnson több képet és videót is megosztott már a forgatósról, és a szereplőkről, akiket csak egyszerűen úgy hívott, hogy a „beszari alakok”.

Nem tűnik úgy, hogy befejezték volna a forgatásokat, de egy szép, hosszú levelet posztoltak a kép mellé a film hivatalos Facebook-oldalán. A kép egyik érdekessége, hogy Dwayne Johnson átkerült a kép szélére – eddig mindig középpontban volt a színész -, és közvetlen mellette Scott Eastwood kapott helyet. Scott az egyike azoknak, akiket beszarinak nevezett The Rock korábban. Egy másik magyarázat Dwayne Johnson helyére, hogy állítólag Vin Diesel-lel volt egy kis szócsatája a forgatóson, és emiatt megadják egymásnak a tisztes távolságot – köztudott, hogy nehéz Vin Diesel-lel együtt dolgozni.

A csapat Fast Friday-nak nevezték a napot, és állításuk szerint innentől kezdve minden pénteken új kép, vagy videó fog megjelenni a forgatásról, de az első előzetesre még decemberig várnunk kell, ami sajnos még 4 hónapot jelent. A filmet F. Gary Gray rendezi, a forgatókönyvet pedig Chris Morgan tapasztalt író készítette, aki majdnem minden Halálos iramban résznél jelen volt, kivéve az első két részt.

A filmet 2017. április 14.-től láthatjuk a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Universal
Filmek

CinemaCon: A Universal Pictures és a Focus Features bemutatója

A klasszikusok kapták a hangsúlyt a Universal bemutatóján a CinemaCon szerdai napján.

vaiana 2
Filmek

Dwayne Johnson és Auli’i Cravalho visszatérnek a Vaiana 2-ben

Egy új pillanatkép egy különös szigetet is leleplez a háttérben.