Főoldal Filmek Egy tanulmány szerint minden korábbinál több blockbuster filmet készítettek női rendezők 2020-ban
Filmek

Egy tanulmány szerint minden korábbinál több blockbuster filmet készítettek női rendezők 2020-ban

Nagy előrelépés volt 2020 valamilyen téren a korábbi évekhez képest.

405
Wonder Woman 1984

Bár a tavalyi év nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, a koronavírus-járvány teljesen átírta mindennapjainkat. Azonban egy frissen elkészített tanulmány szerint valamiben mégis előrelépés volt 2020 az előző évekhez képest, hiszen nagyobb diverzitás és egyenlő bánásmód mellett készültek a nagy költségvetésű filmek.

Az elmúlt néhány évben (lassan, de biztosan) láttuk, ahogy a nők nagyobb szerepet kapnak a filmiparban, mind főszerepek tekintetében, mind pedig a kamerák túloldalán. A tavalyi év sok szempontból is borzalmas év volt a mozik számára, mégis jelentős előrelépést tettek a nők a filmiparban, hogy a jövőben még komolyabban vegyék őket.

A San Diego Állami Egyetem tanulmánya szerint a 2020-ban bemutatott nagy költségvetésű filmek 16 százalékát már női rendezők dirigálták, míg ez a szám sokkal nagyobb, ha 2020-ban a nők betöltött szerepét nézzük a rendezői-, operatőri-, írói-, vágói-, produceri- és vezető produceri pozíciókban, hiszen akkor ez a szám már a 21%-kot is eléri az előző évben bemutatott 100 film esetében. Ez csak egy kis ugrást jelent 2019-hez képest, amikor mindez 20%-kot jelentett, de még így is figyelemreméltó a növekedés.

Napjaink egyik meghatározó műfaját a képregényfilmek teszik ki, ahol olyan neves rendezők kaptak szerepet 2020-ban, mint Patty Jenkins a Wonder Woman 1984 és Cathy Yan a Ragadozó madarak élén, de más említésre méltó alkotásokat is láttunk: a Mulan (Niki Caro), a Kajillionaire (Miranda July), a She Dies Tomorrow (Amy Seimetz) és az Emma (Autumn de Wilde). Sajnos a COVID miatt elmaradt két nagy Marvel bemutató: Cate Shortland és a Fekete Özvegy-film, valamint és az Örökkévalók, amit Chloé Zhao készített.

Mindkét Marvel-filmet 2021-re halasztotta a Marvel Studios, de mellettük más kasszasikerekkel is készül a Disney, és talán 2021 még egy lépést tesz előre Hollywoodban az egyenlőség felé, hiszen az alábbi filmeknél szintén nők kaptak szerepet: Iván, az egyetlen című film (Thea Sharrock), a Hamupipőke (Kay Cannon), The Nightingale (Melanie Laurent) és a Kampókéz reboot (Nia DaCosta).

Wonder Woman Patty Jenkins
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

28 héttel később
Filmek

Tárgyalnak a 28 évvel később-trilógia 2. részének rendezőjével

A 28 évvel később-trilógia 2. részét egy szuperhősös és horrorfilmes irányíthatja.

Marvelek
Filmek

A rendezőnő akarta, hogy az MCU egyik legrövidebb filmje legyen a Marvelek

Pánikra semmi ok, nem azért lett rövid a Marvelek, mert többször is...