Főoldal Filmek Egy nagy visszatérővel premierdátumot kapott a Sikoly 6.
Filmek

Egy nagy visszatérővel premierdátumot kapott a Sikoly 6.

Már az időpont is megvan, mikor jön a Sikoly folytatása.

336
Sikoly
Forrás: Spyglass Media Group

Korábbról hivatalos volt, hogy az új Sikoly után jöhet a folytatás. Az este folyamán pedig a Paramount Pictures azt is bejelentette, hogy a Sikoly 6. része jóval korábban érkezik, mint azt gondoltuk. A Variety beszámolója szerint a Ghostface legújabb filmje 2023. március 31-én érkezik a mozikba.

A forgatás idén nyáron kezdődik, a projekt mögött pedig ugyanaz a kreatív csapat állnak, akik minden várakozást felülmúltak az év elején bemutatott új résszel. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett foglal helyet a rendezői székben, míg James Vanderbilt, Paul Neinstein és William Sherakre producerek lesznek.

A premierdátum előtt Courteney Cox azt is bejelentette, hogy visszatér a hatodik részben Gale Weathers híradós riporter szerepében, aki a franchise eddigi összes részében szerepet kapott. Egyelőre arról nem esett szó, hogy a négy részen át a főszereplőt alakító Neve Campbell ismét felbukkan, vagy teljesen új főszereplő kezébe adják a franchise jövőjét. A Sikoly már megalapozott ennek, logikus lépés lenne a készítőktől, ha Sidney Prescott mindössze vendégszerepelne az új részben, és Melissa Barrera kezébe adják az egész jövőt.

Amikor a Paramount és a Spyglass először beszéltek és jelentették be a folytatást, nyilatkozatukban kifejtették köszönetüket a rajongóknak, hogy nélkülük ez nem jöhetett volna létre: “Hihetetlenül hálásak vagyunk a rajongóknak világszerte, akik lelkesen fogadták a filmünket. Alig várjuk, hogy a közönség láthassa, mit tartogat a Radio Silence, Jamie és Guy írók, valamint a Project X a Woodsboro család számára”.

A Sikoly legújabb részét januárban mutatták be a mozikban és 30,6 millió dollárt hozott az észak-amerikai jegypénztáraknál, sőt a nyitóhétvégén még egy olyan bravúr is született, hogy véget vetett a Pókember: Nincs hazaút négyhetes rekordjának a jegybevételi listák élén a tengerentúlon.

Sikoly
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események