Főoldal Előzetesek Egy bűnügyi összeesküvésben találja magát Emily Blunt és Chris Evans A fájdalom ügynökei első előzetesében
Előzetesek

Egy bűnügyi összeesküvésben találja magát Emily Blunt és Chris Evans A fájdalom ügynökei első előzetesében

Előzetest kapott A fájdalom ügynökei, amiben Emily Blunt és Chris Evans párosa játssza a főszereplőket.

243

Emily Blunt egy bűnügyi összeesküvés középpontjában találja magát a Netflix A fájdalom ügynökei című filmjének első hivatalos előzetesében. A film világpremierjére a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon kerül sor a következő napokban, majd azután október 27-én debütál a streaming szolgáltatáson.

A Netflix főként a sorozatokkal robbant be, és azóta is a legnépszerűbb platformnak számít a sorozatok kedvelői között, ugyanakkor néhány éve nagy hangsúlyt fektetnek a filmekre is. A John Wick mintájára született meg a Tyler Rake Chris Hemsworth alakításával, de több nagy filmsztár is megfordult már az elmúlt néhány évben a platformon. Dwayne Johnson, Ryan Reynolds, Ana de Armas után most éppen Emily Blunt csatlakozott a csapathoz.

A lánya eltartásával küszködő anyaként Liza Drake (akit Blunt alakít) új bevételi forrás után néz abban a reményben, hogy egyszer és mindenkorra megváltoztassa az életét. Úgy tűnik, minden jól alakul Liza számára, amikor munkát kap egy gyógyszeripari startup cégnél. Azonban fogalma sincs arról, hogy a cég megbukott, teljes mértékben illegális vállalkozás, és hamarosan egy zsarolás közepén találja magát.

Az első trailer bepillantást enged a drámába, ami egyesek szerint olyan kritikusok által is elismert filmekhez lesz hasonló, mint például az Amerikai botrány és A nagy dobás. Itt találkozik a Chris Evans által alakított Pete-tel, aki a gyógyszeripari cég vezetésével bízza meg a nőt, hogy közösen virágoztassák fel a vállalatot, ám egy bűnügyi összeesküvés kezd kikörvonalazódni.

Blunt és Evans mellett szerepet kap még a filmben Andy Garcia, Catherine O’Hara, Jay Duplass, Brian d’Arcy James és Chloe Coleman.

A film Evan Hughes azonos című New York Times-cikkéből merít ihletet, a forgatókönyvet Wells Tower írta. A filmet rendezte a Harry Potter- és a Legendás állatok-filmek rendezője, David Yates.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Marvelek
Előzetesek

A Marvelek harmadik előzetese már magyar szinkronnal is elérhető

Nézd meg a Marvelek új előzetesét magyar szinkronnal.

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája
Előzetesek

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája új előzetese bemutatja Panem disztópikus világát

Rachel Zegler és Tom Blyth életükkel daccol Az éhezők viadala: Az énekesmadarak...

Aquaman és az elveszett királyság
BREAKINGElőzetesek

Jason Momoa és Patrick Wilson Atlantisz megmentésére siet az Aquaman és az elveszett királyság első előzetesében

Végre bemutatták az Aquaman és az elveszett királyság előzetesét, amitől leesett az...