A Nintendo műsorával zárult a szokásos E3-as konferenciák sora.
A legendás japán konzolgyártó az elmúlt években megszokott, előre felvett műsorral jelentkezett, tehát technikai értelemben nem egy igazi konferenciát láthattunk. Ennek ellenére sok érdekességet és újdonságot szállítottak, a szokásostól talán picit hosszabban is, ezúttal majd háromnegyed órában. A teljes műsor itt visszanézhető, alább pedig szemezgetünk a legfontosabb bejelentésekből.
A Super Smash Bros egyik bejelentése volt a nyitány, méghozzá egy DLC formájában. A Dragon Quest XI főhőse érkezik játszható karakterként, amit majd további más szereplők követnek majd ezen univerzumból. Megjelenés ezen a nyáron, árukapcsolásként pedig megkaptuk a Dragon Quest XI S: Definitive Edition bemutatóját is, amiben kibővített világ, több szörnyet és gyorsabb csatákat ígérnek (ez szeptember 27-re van időzítve).
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 12 nintendoe3b](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3b.jpg)
Ezután a Luigi’s Mansion 3 következett. Új Poltergust 3-00, új képességek, Luigi mellett pedig Gooigi is irányítható (őt a második játékos terelgetheti). Még idén megjelenik.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 13 nintendoe3c](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3c.jpg)
A Witcher III rövid, de velős klippel tudatta mindenkivel, hogy érkezik Switchre – méghozzá Complete Edition formájában. Sokat nem tudtunk meg, de még idén számíthatunk rá.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 14 nintendoe3d](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3d.jpg)
Szintén megjelenik majd a Resident Evil 5 és 6, ezt a tényt egy élőszereplős videó húzta alá virtuálisan. A pontos megjelenés itt se ismert, de még 2019 őszén.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 15 nintendoe3e](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3e.jpg)
Travis Touchdown és a hack n’ slash műfaj kedvelői a No More Heroes 3-nak örülhettek, meg annak hogy ezúttal valódi folytatást kapnak. 2020-ig azonban várni kell.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 16 nintendoe3f](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3f.jpg)
Egy legendás Sega cím is ráncfelvarrást kapott, s immár az egykori rivális gépére jelenhet meg a Panzer Dragoon Remake ezen a télen.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 17 nintendoe3g](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3g.jpg)
A szuperhősök sem maradhattak ki, Ghost Rider, Magneto, Elecktra, Ms Marvel, Thor, Miles Spidey mind részesei lesznek a Marvel Ultimate Alliance 3-nak…. 2019. július 19-én.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 18 nintendoe3h](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3h.jpg)
A két “ősellenség” legfrissebb vetélkedése, a Mario and Sonic at the 2020 Olympic Games idén novemberben érkezik – olimpiára mennek a srácok.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 19 nintendoe3i](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3i.jpg)
Az Animal Crossing: New Horizons ezzel ellentétben egy lakatlan szigetre kalauzol. Szóval a természet lágy ölén építkezhetünk, kertészkedhetünk. 2020 március 20-án jön.
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 20 nintendoe3j](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3j.jpg)
Egy záró klipben egy összevágott anyagot kaptunk az egyéb fontos címekről, melyek alaposabb megmutatására nem maradt lehetőség. Ezekről van szó: Spyro trilogy, Hollow Knight Silksong, Ni no Kuni, Minecraft Dungeons, Elder Scrolls Blades, My Friend Pedro, Doom Eternal, The Sinking City, Wolfenstein Youngblood, dead by daylight, Alien Isolation, FF Crystal Chronicles, DQ Builders 2, Stranger Things 3 the game, Just Dance 2020, Catan, New Super Lucky’s Tale, Dauntless, Super Mario Maker 2. Látható tehát, hogy a szokásos, nintendós, gyerekes játékok mellett szépen érkeznek a hardcore-abb címek is a platformra.
A végére azért maradt még igazi meglepetés. Az egyik Banjo és Kazooie is érkezik a Super Smash Brosba….
![[E3 2019] Ezeket hozta a Nintendo 21 nintendoe3k](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2019/06/nintendoe3k.jpg)
…. a másik, hogy fejlesztés alatt áll egy folytatás a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-hoz. Szép álmokat mára a Nintendo rajongóknak! 🙂
További címek, amik képviseltették magukat, de nem tértünk ki rájuk részletesebben: Crystal of Darkness, Link’s Awakening, Trials of Mana, Collection of Mana, Fire Emblem Three Houses, Contra Rogue Corps, Daemon x Machina, Astral Chain, Empire of Sin, Cadence of Hyrule,
Kövesd a Wide Screen hivatalos Facebook-oldalát
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
