Wide Screen
Image default
BRÉKING Játékok

[E3 2019] A Bosszúállók és a Gears 5 már biztos helyet kapnak

Közeleg az E3, így napról napra több derül ki a közelgő konferenciákról és az azon szereplő játékokról is. Nem volt ez máshogy a mai napon sem.

Közeleg az E3, így napról napra több derül ki a közelgő konferenciákról és az azon szereplő játékokról is. Nem volt ez máshogy a mai napon sem.

Beszéljünk először az új Marvel játékról. Már biztos, hogy helyet kap az Avengers alkotás az E3-on. Ugyanis ma reggel a Marvel bejegyzést rakott ki a Twitteren. A bejegyzésért katt IDE. A várva várt művet Square Enix panelján fogják leleplezni. Már számíthattunk rá, hogy kapunk pár morzsa darabot a készülő játékhoz, hiszen még nem hevertük ki azt amit az Endgame-ben láthattunk. Eddig csak ezt a trailer-t kaptuk meg még 2017-ben:

A trailer nem mond el sokat, csak hogy kedvenc szuperhőseink, mint Vasember és Amerika Kapitány biztos szerepet kapnak. Pletykák szerint a játékot körülbelül az Infinity War és Endgame idejében játszódhat. Fontos az megemlíteni hogy másik cég készíti mint a nagy sikerű Spider-man játékot. A következő játék amiről biztos szó lesz a Microsoft panelján a Gears 5. Ugyanis a délután folyamán a Gears hivatalos Facebook oldalára kitettek egy ugyanolyan képet, mint a fent említett Avengers-hez. A bejegyzésért katt IDE. Ennek a megjelenése a konferencián biztosabb volt, ugyanis már tavalyi E3-on is kaptunk belőle ízelítőt:

Az új részben elhagyták az “of war” taget, ugyanis mindenki csak Gears-nek hívta így az egyszerűség kedvéért elvették azt. Az új részben megkapjuk az első női főszereplőnket a szériában, nem mást mint Kait Diaz-t (aki már a Gears of War 4-ben is feltűnt) és még a Locust-ok is visszatérnek. Érdekes lesz az expo az már biztos.

Még több a témában...

Mi főztek ki a Microsoft boszorkánykonyhájában? Ezek az Xbox külsős nextgen játékai

Sinka Tamás

JÁTÉKTESZT: Trials of Mana

Fonyódi Dávid

Hamarosan nextgen játékbemutatót tart a Microsoft

Sinka Tamás

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat