Eric Roth elkészítette Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című regényének forgatókönyvét, amit tervek szerint egyszer majd Denis Villeneuve visz vászonra. A rendező szerint ez lesz az első igazi „hard science fiction” filmje, amely inkább a valószerű, jövőbeli technológiára fókuszál. A tervek szerint A Dűne messiása után készülhet el ez a produkció, amelyet Villeneuve nagy lelkesedéssel vár.
Röviden:
- Eric Roth már megírta a Randevú a Rámával adaptációt.
- Denis Villeneuve legalább egyszer akar „hard sci-fit” rendezni.
- Csak A Dűne messiása után dönthet a következő projektjéről.
Villeneuve már régóta tervezi, hogy egyszer filmet szeretne forgatni a Randevú a Rámával című regény alapján. A történetben egy óriási, idegen űrhajó tart a Nap felé. Egy csapat asztronauta elindul, hogy felfedezze ezt a rejtélyes „objektumot”. Arthur C. Clarke 1973-as regénye filozófiai mélységeket kínál, akárcsak a 2001: Űrodüsszeia. A filmrendező most ezt a vonalat erősítené: nem fantasy elemekkel, hanem valószerű, jövőbeli technológiával.
A rendező úgy jellemezte a film forgatókönyvét, mintha felturbóznánk az Érkezés című filmjét. Itt arra akart utalni, hogy a projekt a sci-fi és a misztikum határán mozog, de mégis tudományos alapokra épít. A Randevú a Rámával nagy kihívást jelent az alkotókra nézve. Úgy tervezik, hogy a Dűne monumentális látványát és mélységét egy még realisztikusabb tudományos szemlélettel vegyítik. Villeneuve úgy fogalmazott, hogy „egyszer az életben” szeretne igazán „kemény sci-fit” készíteni, és ez a projekt tökéletes alkalmat ad neki.
A mostani tervek alapján A Dűne messiása szeptembertől forog Budapesten, és csak ezt követően vághat bele következő nagy projektjébe a francia rendező. Villeneuve még nem jelentette be, hogy mi lesz a következő filmje, lehet, hogy a könyv adaptációja, de más lehetőségeket is szem előtt kell tartani. Ne feledjük, hogy tervben van a Kleopátra és Annie Jacobson írótól a Nuclear War megfilmesítése. A rajongók mindenesetre abban bíznak, hogy Clarke regényének űrbéli titkai mielőbb megelevenednek a vásznon.
Szólj hozzá!