Danny McBride is akcióba lendült az Alien: Covenant forgatásán

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc

A képen Ridley Scott látható, amint magyaráz Danny McBride-nak a Covenanton. Úgy tűnik, hogy valami borzalmasan fontosat beszélnek meg egymással.

Míg a filmek többsége próbál minél több részletet elrejteni a rajongók elől, és csak a végén leleplezni a nagy dolgokat, addig az Alien: Covenant nem ezt teszi. Számos képet láttunk már az ausztráliai forgatásról. Bőségesen osztják meg a képeket a filmről, ezek között már láthattuk az új „Alient” is, Michael Fassbender által játszott Davidet, és Katherine Waterston alakításában érkező Daniels tisztet is, aki mind közül a legmisztikusabb.

Mindenkit megleptek a minap egy új képpel, amin a komikus Danny McBride látható, amint valami fontos és komoly dologról beszél Ridley Scott rendezővel. Danny McBride a Covenant legénység oszlopos tagja lenne? A színész karakterét még nem jelentették be, nem tudjuk, hogy mi történhet a fedélzeten.

Ridely Scott rendező már többször elmondta, hogy hazatér a franchise, és ott folytatják a rémisztést, ahol az 1979-es Alien filmmel abbahagyták. Az lesz az új trilógia második felvonása, ami a 2012-ben a Prometheusszal elindult. Elindul a csapat a Covenant hajó fedélzetén, hogy a galaxis távoli szegmensében új dolgokat fedezzen fel. Azt gondolják, hogy egy érintetlen Paradicsomba érkeztek, de hamar rádöbbennek a bolygó igazi arcára. Egy sötét és veszélyes planétára tették lábukat, melynek egyetlen humanoidja van, David a szintetikus robot, aki túlélte az dermesztő Prometheus-filmet.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×