Tíz évvel a Star Wars: Az ébredő Erő megjelenése után Daniel Craig elárulta, mi volt a legrosszabb része a cameójának. Craig a filmben ugyanis egy névtelen cameóban tűnt fel, mint az Első Rend egyik rohamosztagosa, aki Daisy Ridley-vel osztozott a sokat kritizált elmetrükkös felvételen.
Craig szereplését titokban tartották a nagy várakozással övezett bemutató előtt, és csak utólag vált közténnyé. A színész úgy került a képbe, hogy éppen a Spectre – A Fantom visszatér című James Bond-filmet forgatta. Megkérdezte Ben Dixont – aki második rendezőasszisztensként dolgozott mind a Spectre, mind Az ébredő Erő forgatásán –, hogy szerepelhetne-e az új Star Wars-filmben. A rendező, J.J. Abrams pedig beleegyezett.
Daniel Craig jelenleg a Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember című filmet népszerűsíti, a Sirius XM rádióban pedig megkérdezték tőle, hogy tényleg kényelmetlen-e a rohamosztagos egyenruha. Craig nem igazán tagadta: „Ezeket az egyenruhákat alapvetően sok kaszkadőr viseli a sivatagban, szóval… gondolhatod, nem éppen a legjobb illatuk van. Ráadásul az én ruhám ujjai túl hosszúak voltak, az anyaga pedig merev, és egy hétig nem éreztem a hüvelykujjam. De egyébként nagyszerű volt.”
Rian Johnson korán felismerte későbbi partnerét
Korábban Rian Johnson egyébként viccesen elmondta, hogy felismerte, hogy nem kaszkadőr viseli a ruhát, mikor a forgatáson meglátta:
„Amikor a nyolcadik epizódot írtam, épp a napi felvételeket néztük át, mert [Abrams] a hetediket forgatta. Egyik nap… ott volt a jelenet Daisyvel, ahol az Erő segítségével elmetrükköt alkalmaz egy rohamosztagoson, és ráveszi, hogy oldja ki a bilincseit. Jött a napi felvétel, feltűnt a rohamosztagos, Daisy elmondta a szövegét, a rohamosztagos pedig nem szólt semmit — csak átsétált a szobán hozzá.”
„És én erre azt mondtam: »Ki az a színész?« Erre Pablo [Hidalgo] a Lucasfilmtől azt felelte: „Szerintem csak egy kaszkadőr a rohamosztagos jelmezben.” Mire én: »Nem — ez egy igazi színész, már abból is látszik, ahogy átsétált a díszleten.«”
A legsötétebb tónusú rész érkezik
A Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember 2025. november 26-án érkezik a mozikba, december 12-től pedig a Netflixen is látható lesz. A sztárszereposztás ismét lenyűgöző: Josh O’Connor, Cailee Spaeny, Josh Brolin, Glenn Close, Kerry Washington, Mila Kunis, Andrew Scott, Jeremy Renner, Daryl McCormack és Thomas Haden Church is csatlakozott Craighez. Rian Johnson ezúttal egy komorabb, gótikusabb nyomozással szolgál majd, mely a kritikusok tetszését már elnyerte.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
