Damson Idris mosollyal reagált a pletykákra, hogy ő lenne a következő Fekete Párduc

A színész nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a Marvel kinézte volna őt T’Challa új alakítójának.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Apple Original Films

A Fekete Párduc jövőjéről szóló találgatások újra fellángoltak, miután Damson Idris a Time magazin rendezvényén szóba hozta a rajongók körében egyre terjedő pletykát, miszerint ő lehet a következő T’Challa a Marvel Moziverzumban. Amikor az újságírók rákérdeztek, tud-e bármit a szerepről, vagy elvállalná-e, Idris csak nevetett és mosolyogva válaszolt: „Nem, nem tudok semmit erről.” Ezután sejtelmesen hozzátette: „Majd talán később beszélhetünk róla.”

Ki lesz az új Fekete Párduc?

A Marvel Studios egyelőre nem erősítette meg, hogy valóban új színészt keres T’Challa szerepére, amelyet korábban a tragikusan elhunyt Chadwick Boseman alakított. Azonban már hónapok óta terjednek a hírek arról, hogy a stúdió több jelöltet is fontolgat. A jól értesült újságíró Jeff Sneider korábban azt állította, hogy a Marvel már kinézett néhány színészt, és bár Damson Idris a rajongók körében az egyik legnépszerűbb választás, Sneider szerint David Jonsson (Alien: Romulus, A hosszú menetelés) lehet az, aki végül megkapja a szerepet.

Ettől függetlenül Idris továbbra is a rajongói listák élén szerepel, és a mostani mosolygós reakciója csak tovább fokozta a találgatásokat. A színész korábban a Snowfall című sorozattal vált ismertté, és az utóbbi években Hollywood egyik legfelkapottabb brit tehetsége lett.

Többen visszatérnek a Bosszúállókban

A Marvel jelenlegi tervei szerint Letitia Wright (Shuri azaz Fekete Párduc) visszatér a 2026 decemberében érkező Bosszúállók: Ítéletnap című filmben, ahol ismét kulcsszereplő lesz. Mellette Winston Duke (M’Baku) és Tenoch Huerta Mejía (Namor) is feltűnik a folytatásban, amely már forgatás alatt áll.

A Marvel egyelőre titokban tartja, mit tervez a Fekete Párduc jövőjével, de ha Damson Idris reakciója bármire is utal, a stúdió talán valóban közelebb áll a döntéshez, mint gondolnánk. Egy biztos: a rajongók készek visszatérni Vakandába – bárki is viselje legközelebb a legendás vibránium páncélt.

Fekete Párduc
Forrás: Marvel Studios

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×