Ahogy korábban megírtuk, a The Hollywood Reporter jelentése szerint Daniel Craig visszalépett Sgt. Franklin John Rock szerepétől. A különleges katonát hosszú évek óta próbálják átültetni a filmvászonra, egy időben többek között Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is játszhatta volna. Még csak tavaly novemberben röppent fel a hír, hogy ezúttal egy Bondra esne a választás, ami úgy tűnik ezúttal sem jön össze, ellenben most Colin Farrell, alias Pingvin bejelentkezett a szerepre.
Röviden:
- Colin Farrell bejelentkezett Sgt. Rock, a szuperkatona szerepére.
- Ő lenne az első színész, aki két fronton is alapjaiban erősíti az új, formálódó DC univerzumot.
- A hírek szerint a stúdió új főszereplőt keres, az egyik felröppent név még Jeremy Allen White, aki egy jóval fiatalabb változatot formálhatna meg.
A hős és a Pingvin
Miután nagyjából minden létező díjat bezsebelt Pingvin megformálásért, Colin Farrell próbát tenne a DC fősodrában is. Matt Reeves Batman-univerzuma ugyanis az Elseworlds projektek sorát erősíti, míg Sgt. Rock filmje James Gunn és Peter Safran kibontakozó új idővonalán kapna helyet.
Sgt. Franklin John Rock karakterét Robert Kanigher és Joe Kubert alkották meg, és először 1959 júniusában debütált. Egy második világháborús katona, aki kiváló harci képességeiről ismert, és az évek során többször feltűnt a DC különböző médiaprojektjeiben, de még sosem volt egy nagyobb produkció központi figurája. Jelenleg az új DC-univerzum idővonalán a Különc Kommandóban debütált, ahol a hangját Maury Sterling kölcsönzi. Anno A holnap legendái szériában is felbukkant egy rövid cameóra, itt Blair Penner keltette életre.
Formálódó univerzum
Bár önálló filmjéről csupán tavaly év végén jelentek meg információk, James Gunn és a stúdió sem erősítette meg azokat, viszont árulkodó, hogy a karaktert beletették az animációs sorozatba. Gunn egyik szuperképessége, az ilyen elfeledett vagy épp háttérkarakterek váratlan felemelése, így beleillik a projekt az új DCU-ba.
Egyelőre az Oscar-jelölt rendező, Luca Guadagnino áll a projekt élén, aki korábban Craiggel együtt dolgozott Queer című független filmjén. Állítólag Justin Kuritzkes, aki szintén korábban Guadagninóval dolgozott a Challengers és a Queer projekteken, írja a forgatókönyvet. A hírek szerint a stúdió most új főszereplőt keres, az egyik felröppent név még Jeremy Allen White. Ha ő lenne a befutó, akkor a karakter egy fiatalabb verzióját ismerhetnénk meg, akárcsak a CW sorozatában.
Sgt. Rock filmje továbbra is csupán félhivatalosan készül, a forgatás 2025-re volt belőve. Jelenleg a Superman repül be legközelebb a mozikba július 11-én, míg javában folynak a Supergirl: Woman of Tomorrow munkálatai is a háttérben. Ez utóbbi film várhatóan 2026. június 26-án kerül bemutatásra. Ezt követné majd az Agyagpofa 2026 szeptemberében, s valamikor Swamp Thing is befut.
Szólj hozzá!