Főoldal Filmek Christopher Nolan szerint baj nem a nézőkkel van, ha nem értik a Tenet cselekményét
Filmek

Christopher Nolan szerint baj nem a nézőkkel van, ha nem értik a Tenet cselekményét

Nem értetted a Tenet-et? A rendező elismerte, hogy nem a nézőkkel volt baj.

667
Christopher Nolna
Forrás: Warner Bros.

Christopher Nolan több műsorban és újságnak is interjút adott a napokban, miközben nagyban kampányol az Oscar-jelölt Oppenheimer mellett. Így került szóba a 2020-as Tenet című filmje is, amivel voltak problémák, de a rendező bevallotta, nem várja el a közönségtől, hogy megértsék a filmet, mert nem volt tökéletes.

Fellélegezhetnek azok, akik eddig úgy tettek, mintha értenék a Tenet-et, mivel Nolan kijelentette, hogy a közönségnek nem kell teljesen értenie a filmet. A The Late Show With Stephen Colbert műsor vendége volt Nolan, amikor is elismerte, hogy gyakran olyan filmeket készít, amelyeket nehéz értelmezni vagy többféleképpen lehet.

Nem kell mindent megérteni a Tenetben. Nem minden érthető. Kicsit olyan, mintha azt kérdezném, hogy tudom-e, mi történik a totemmel az Eredet végén. Kell, hogy saját elképzelésem legyen róla, hogy érvényes és produktív bizonytalanságot keltsen, de a lényeg éppen az a bizonytalanság.

Christopher Nolan

A filmkészítéssel kapcsolatban kiemelte, hogy inkább az “élményre” koncentrál, mintsem arra, hogy egy rejtélyt megoldjunk a történet során. Elég csak egy filmjét megnézni, hogy megértsük üzenetét, de az még jobb, ha utána néhány gondolatán rágódnak a nézők.

Ha megtapasztalod a filmem, akkor érteni fogod. Tényleg így gondolom. Azt hiszem, amikor az emberek frusztráltak voltak az elbeszéléseim miatt a múltban, az abból jött szerintem, hogy kissé nem értették a lényegét. Nem a kirakós játékot kell megfejteni. Ez egy élmény, amit át kell élni, lehetőleg moziban, de otthon is megteszi.

Christopher Nolan

A Tenet volt Nolan 11. játékfilmje, és sokáig úgy tűnt, hogy a rendező 22 éves pályafutatása csúcsát jelenti majd a film, de a narratíva hibái és a rossz időzítés miatt elmaradt az elismerés. A filmet elsőként mutatták be, ahogy kinyíltak a mozik a koronavírus-járvány középén.

Christopher Nolan
Forrás: Warner Bros.
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

6 Hozzászólások

Közelgő események