Bűnösök – Kritika

Ryan Coogler vérbeli vámpírfilmje messze többről szól, mint magukról a vérszívókról.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 5 perc
Forrás: Warner Bros.

Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök minden szempontból az eddigi legmerészebb és legnagyobb vállalása. Az amerikai délen játszódó történet egyszerre örökségről, kultúráról, bűntudatról és büszkeségről szól – csak épp ezúttal a „kultúrát” elrabolni készülők történetesen vámpírok. A rendező, akit eddig a Fruitvale Station, a Creed és a Fekete Párduc című filmekből ismerhettünk, most egy igazi műfaji kavalkádot hoz. Jim Crow-korszak sötét drámája keveredik egy kegyetlen túlélő-horrorral. Van, akinek ez minden idők legizgalmasabb blockbusterét jelenti majd, másoknak talán kicsit sok lesz, de egy biztos: ilyen őszintén bátor, egyedi nagyfilmet ritkán látni a moziban.

A történet 1932-ben játszódik, a Mississippi-deltában. Két iker, Smoke és Stack (Michael B. Jordan elképesztő kettős alakításában) épp visszatér szülővárosába, miután évekig Al Capone-nak dolgoztak Chicagóban. Nem üres kézzel érkeznek: saját szórakozóhelyet, egy vadonatúj juke jointot akarnak nyitni, tele illegális italokkal és zenével – a főattrakció pedig az ifjú Sammie Moore (Miles Caton), Smoke unokaöccse, aki a blues gitározásban és éneklésben mindent visz.

Bűnösök
Forrás: Warner Bros.

A klubépítés közben Coogler szép lassan elmélyíti a karaktereket: minden szereplő hús-vér ember, a városka magányos óriásától (Omar Benson Miller) a babonás Annie-ig (Wunmi Mosaku). És persze ott a bonyodalom Stack egykori szerelmével (Hailee Steinfeld), aki két fehér útitársával együtt megjelenik az afroamerikai klub ajtaján. Hogy ők veszélyt vagy szövetségest jelentenek-e, az csak később derül ki, amikor beüt a horror: valami természetfeletti, valami vérszívó, valami egészen új szabadul el az éjszakában.

A film első felében Coogler klasszikus karakterdrámát épít. Nem az a kérdés, hogy ki fogja túlélni a vérengzést – mindenki annyira szerethető vagy izgalmas, hogy a néző tényleg izgulhat mindenkiért. Amikor végül beindul a horror, és feltárul a vámpírok valódi arca, Bűnösök szabályosan belehúz: grandiózus, brutális, véres és izgalmas mészárlás, aminek minden pillanata látványos, mégis átgondolt. De a vámpírok itt nem csupán szörnyek. Remmick (Jack O’Connell), az ír telepesből lett főgonosz vérszívó, valódi allegóriává válik. A fekete kultúra, különösen a blues gyökereit akarja magáévá tenni – mintha az évtizedek során annyiszor megtörtént kulturális kisajátítás fizikai formát öltött volna. A vámpírok szó szerint rászállnak a tehetségre, az alkotásra, a zenére – és abból próbálnak örökké élni. Ez a vámpír-mítosz új szintje, igazi filmes különlegesség.

A film nem csak témájában bátor, hanem megvalósításában is. 70 mm-es IMAX és Ultra Panavision kamerákkal rögzítették, folyamatosan váltogatva a legmagasabb és legszélesebb képarányokat, amitől a film egy vizuális hullámvasút. Autumn Durald Arkapaw operatőr és Ruth E. Carter jelmeztervező minden pillanatban csúcsminőséget hoz. Ludwig Göransson zenéje pedig a bluesból építkezik, szinte végig lüktet a film, a zene a karakterek vérkeringése. Néha a zenekar, máskor a horror veszi át az irányítást – de mindig a blues, a fájdalomból született alkotás a legerősebb fegyver. A vámpírhorror jelenetek grandiózusak, de Coogler soha nem felejti el, hogy a horror is csak eszköz: a valódi tét az emberi méltóság, a túlélés, az identitás és a közösség ereje.

Bűnösök
Forrás: Warner Bros.

Egyetlen komolyabb hibája, hogy a harmadik felvonás néha túl gyorsan száguld végig az addig gondosan építgetett világon. A végső nagy leszámolás és a zárófordulat szinte lezavarják a szereplőket a pályáról. De a befejezés, az epilógus mégis nagyon egyben van, és valódi katarzist ad. Itt érződik igazán, hogy Cooglernek nem egy egyszerű vámpírfilmet kellett készítenie, hanem egy allegorikus, zenében, szenvedélyben, vérben fürdő történelmi tablóval üzeni meg, hogy a múlttal és a kulturális kisajátítással egyszer mindenkinek szembe kell néznie.

A Bűnösök az év egyik legkülönlegesebb, leglátványosabb filmje, amit vétek lenne kihagyni. Igazi sztárparádéval van dolgunk, Michael B. Jordan bravúros, de a zene, a látvány, a lendület, a merészség mindent visz. Aki egy újabb tucathorrorra számít, az csalódni fog – Coogler filmje vérbeli vámpírmozi, mégis sokkal több: történelmi, kulturális, zenei élmény egyszerre, amitől még napokig nehéz szabadulni.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×