Nagy meglepetést hozott a múlt heti jegyeladás a tengerentúlon, mivel Az éhezők viadala előzményfilmje, a Napóleon vagy a Hullaadás sem tudta felvenni a versenyt egy japán anime egészestés rajzfilmmel. A Studio Ghibli A fiú és a szürke gém című filmje vitte a box office 49. heti értékesítését 12,8 millió dolláros jegybevétellel Észak-Amerikában.
A Comscore jelentése szerint A fiú és a szürke gém, amelyről egykor azt gondolták, hogy a legendás rendező, Hayao Miyazaki utolsó filmje lesz, a nemzetközi jegyeladásokból további 2,4 millió dollárral gyarapította az észak-amerikai bevételt, így a nemzetközi összbevétel elérte a 101,4 millió dollárt, globálisan pedig 114,2 millió dollárnál jár.
Az éhezők viadala: Az énekesmadarak és kígyók balladája lendülete töretlen, mivel az előzményfilm egymást követő négy hétvégén is hozta a kötelezőnek mondható második helyet jegyeladásokban. Múlt héten összesen 9,4 millió dollárnak megfelelő összegben értékesítettek rá jegyet, ezzel a franchise legújabb része Észak-Amerikában 135,6 millió dollárt, világszerte pedig 278,9 millió dollárt keresett.
Miközben Észak-Amerikában és Magyarországon még csak december 15-én kerül a mozikba, a Wonka az előzetes vetítéseknek köszönhetően több országban nyerte a globális jegybevételt 43,2M dollárral. A tengerentúlon a szörnyek királya állta a sarat, a Godzilla Minus One című filmre a harmadik legtöbb jegyet adták el, ezzel a Toho legújabb filmje 8,3 millió dollárral gyarapította a stúdió markát. Ezt követte a Trollok: Együtt a banda 6,2 millió dollárral, a Disney Kívánság című animációs rajzfilmje 5,3M dollárral zárta az első ötöt.
Szólj hozzá!