Blake Lively és Justin Baldoni közt húzódó jogi háború eleinte egy klasszikus hollywoodi sztárbalhénak indult, de újabban egész meglepő fordulatokat vesz az ügy. Az egész jogi csatározás már a kezdetektől fogva kiemelten kezelte és a felek is aktívan használták az online közösségi médiát egymás lejáratására. Lively jogászai úgy vélik, hogy Baldoniék lefizetett influenszerekkel akarják a színésznőt lejáratni, ezért jogi úton igyekeznek az online tartalomgyártókat beidézni, vagy legalább a felhasználói adataikat kikérni a Google-től vagy az X-től. Persze mindezt csak „bizonyítékgyűjtés” céljából.
Blake Lively jogi csapata elkezdte beidézni az influenszereket
Nem csitul a Lively-Baldoni ügy azután sem, hogy a New York-i szövetségi bíró elutasította Baldoni 400 millió dolláros keresetét. A bíró azóta engedélyezte Baldoni jogi csapatának, hogy megtekinthessék Lively és Taylor Swift közti privát levelezést. Eközben Baldoniék egy média eseményt akartak kreálni Lively bírósági meghallgatásán, de a színésznő nem sétált bele a csapdába.
Lively jogászai is igyekeznek visszavágni. Még július elején írta meg a People magazin, hogy Livelyék elkezdték beidézni különböző véleményformáló online tartalomgyártókat, mint Andy Signore, Perez Hilton vagy Candace Owens, de még az X portálját is. Mindezt azzal a céllal, hogy igazolják, Baldoni és jogi csapata egy összehangolt online lejárató kampányt folytat a színésznő ellen, lefizetett influenszerekkel.
Ám Lively képviselői ennyivel nem érték be és jogi úton, de elkezdték kikérni az általuk gyanúsnak vélt tartalomgyártók felhasználói adatait olyan szolgáltatóktól, mint a Google vagy az X, írta meg a Variety. A cikk szerint egy bizonyos McKenzie Folks tiktokker július 10-én a Google-től kapott egy felszólítást, hogy Lively jogászai egy idézés keretében kérik ki a személyes adatait. A nő, aki Kansasben él és szabadidejében videókban mondja el a véleményét a Lively-Baldoni ügyről először azt hitte az egész csak egy újabb adathalász átverés, de hamar kiderült, hogy valódi.
Lively szóvivői jelezték, hogy az idézések pusztán bizonyítékgyűjtő intézkedések, nem jelentenek még vádemelést.
„A tartalomalkotókat nem lehet elhallgattatni; nyilvánvalóan hangot adnak véleményeknek” – mondta a szóvivő. „A közösségi média vállalatokhoz intézett idézések egy darabkák a kirakósból, amelyek összekapcsolják egy olyan kampány bizonyítékait, amelyet úgy terveztek, hogy ne hagyjon nyomot.”
Livelyék összesen 16 YouTuber fiókadatait kérték ki a Google-től, amely tartalmazza az adott tartalomgyártó nevét, e-mail címét, IP-címét, lakcímét, bankszámlaszámokat és hitelkártyaszámokat is.
Többen felháborodtak Lively idézései ellen, mondván el akarják hallgattatni őket jogi eszközökkel
Lively jogászai által beidézettek közül páran névtelenül vagy álnéven tartózkodnak a közösségi médiás felületeken, de mások viszont a valódi nevüket használják. Több tartalomgyártó is elmondta a Variety magazinnak, hogy ők csak a jogi dokumentumokat közlik, és egyik féllel sem állnak kapcsolatban. Egyesek szerint most már a szólásszabadságot sértik az idézések.
„Ez az ügy sokkal többről szól, mint eredetileg” – mondja Flaa. „Most már az internetes szólásszabadságról van szó.”
McKenzie Folks mondta, hogy ő az első peres dokumentumok és sajtóhírek elolvasása után kezdett érdeklődni az ügy iránt. Ő maga arra a következtetésre jutott, hogy Lively zaklatási állításai nem állják meg a helyüket, és hogy Baldonit hatalmas befolyással rendelkező hírességek – Lively és férje, Ryan Reynolds – zaklatják.
„Mi a gyengébb felet támogatjuk” – mondja.
Folks nem tud megfizetni egy védőügyvédet, ezért ő maga írta meg a végzés megsemmisítésére irányuló indítványt.
„Úgy érzem, mintha az Alkonyzónában lennék” – mondja. „Ez teljesen olyan, mint egy filmben – egy milliomos színésznő üldözi valakit. Nagyon ijesztő.”
Gregory Doll, egy Los Angeles-i ügyvéd, aki követi az ügyet, elmondta, hogy „meggondolatlan” dolog a tartalomkészítők után menni. Sokan közülük már tartalommá alakították a idézéseket – felhasználva azokat arra, hogy növeljék követőik számát és tekintélyüket az ügyben.
„Úgy gondolom, hogy ő egy légyre akar kalapáccsal csapni” – mondja Doll. „Ez abszolút egy negatív PR-hatást érhet el.”
Az ügyvéd arra is rávilágít, hogy az idézések semmit nem érnek egy kifinomultabb bot vagy mesterséges intelligencia vezérelt bot-támadás ellen, amelyet lehetetlen feltárni, hogy ki is állhat mögötte.
A Lively-Baldoni ügy kísértetiesen hasonlít Johnny Deep és Amber Heard 2022-es jogi csatározásához, ahol Heard hatalmas online kritikáknak volt kitéve. A bíróság végül mégis Deppnek adott igazat és Heardöt kártérítés kifizetésére kötelezte. Elaine Bredehoft, aki Heard védőügyvédje volt most Lively védelmébe szállt. Bredehoft akkoriban ugyanúgy azt állította, hogy az online véleményeket Depp ültette el, amelyet ő természetesen tagadott.
„Alapvetően megsemmisítették őt” – mondja Bredehoft. „Szerintem nagyszerű, hogy Blake Lively jogi csapata megpróbálja ezt megakadályozni. Hogyan lehetne másképp harcolni ellene?”
Blake Lively és Justin Baldoni ügyének tárgyalása 2026. március 9-én lesz a New York-i bíróságon.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
